Magyarság – 1935-10-27 / 246. szám

P. Ábrahám Ernő riportja:

BÁCSKA
I.

A nagybaracskai megyei ut. Pompás, jókarban tartott ut. Az utakra Bácskában nem lehet panasz … A sofőr tülköl. Az országut közepén, alig ötven lépésre előttünk, csendesen ballagó birkafalka. A sofőr megint tülköl, ismételten s bár a falka tovább ballag az ut közepén, ügyet sem vetve a tülkölésre, a sofőr nyugodtan tartja a tempót és egyetlen mozdulatot nem tesz, hogy lassitson, vagy kitérjen.

Már a falka nyakán vagyunk.

— Itt birka-halál lesz … — gondolom.

Még egy tülkölés s a falka, mintha ménkő vágott volna közibük, az utolsó pillanatban fergetegesen riad az utszélre, valamennyi egyoldalra, a jobboldali árok partjára.

Elsuhan mellettük az autónk s visszanézünk. Báró Collas Tibor ül mellettem s lelkesen mutat a kis pulira, akit — igy és nem amelyet — addig észre se vettem.

A puli ott áll a falka mellett emelt fejjel, csillogó szemmel, a jól végzett munka önérzetével. Ő volt „a villám”.

— Hát van okosabb állat a világon? — kérdi, vagyis inkább magyarázza Collas Tibor. — Ha én teremteném a világot, kevesebb embert és többkutyát teremtenék. Főleg pedig pulit…

★

Pár kilométerrel odébb egy juhász hevert az árokban, aludt a délelőtti meleg őszi napsütésben.

Kicsit arrébb látjuk, hogy üget az uton nagy vidáman — a juhász szamara. Igaza volt, hogy megugrott alvó gazdájától. Tudja az utat hazáig s csakugyan könnyebb juhász nélkül, mint juhásszal a hátán. Hanem azt a porciót, amit később bizonyosan megkapott, nem irigylem tőle …

★

Távolról, a Duna irányából ide látszik a Mecsek. Szeliden, elmosódottan, mint valami kékes álom. Az ut két oldalán buzatarló és még lábán álló jégverte levélzetü tengeri tábla s megint buzatarló és megint tengeri tábla. Az itteni vidék két főterménye. A Hajduságra gondolok. Milyen kopár, kiégett ott a szárazság miatt az egész határ. Szárazság volt itt is és mégis szinte buja zöld a tarló, az árkok növényzete is dus és zöld. Ez szerencsésebb vidék. Itt magasabban áll a talajviz s táplálja a gyökereket. Ez a föld soha olyan inségre nem juthat…

★

Nagybaracska, Katymár, Gara, Herceg Szántó, Bát Monostor, Dávod, Csátalja, szóval körülbelül a bajai járás, ahol tanulmányozom a viszonyokat. Ez a föld, mely ha nem is olyan gazdag és zsiros, mint az elszakitott bácskai részek tiszta televénye, mert sok itt a homok, de még mindig jó termőtalaj, régen, mint az egész Bácska is, nem magyar volt. Ezt az ősi település magyarságot a kun dulások megtizedelték, a tatárjárás pedig egészen kiirtotta. A tatárjárás után, a 14—15. században ismét benépesült a Bácska s ujra gyökeret vert itt a szintiszta magyar kultura. A birtokoscsaládok a legősibb, legelőkelőbb magyar nemzetségek. Magyar a Bácska egész levegője, magyarok a helységek, a puszták, a szállások nevei is. És megsemmisül ez a magyarság is, megsemmisiti a 14—15. század török áradata. Először a mohácsi vész s ami még marad a magyarságból, azt a Bécs ostromából visszatérő törökség koncolja fel, füzi rabszijra, feldulva, felégetve az egész Bácskát.

És a felszabadulás, Buda visszavétele és a második mohácsi csata után egész más lesz az ujra felvirágzó Bácska képe.

A török elöl szerbek menekülnek ide, Hercegovinából a bunyevácok, a Duna-Dráva szögből sokácok, Mária Terézia alatt a kamara telepit, magyart, tótot, kisoroszt, morvát, csehet, birodalmi németet. Folytatja a telepitést II. József is, főleg a rajna-vidéki protestáns német községek lakosságát. Igy a Bácska egy igazi népkonglomerátum lesz, a nemzetiségek annyira egymásba vannak ékelve, hogy egyes vidékein — ott is, ahol járok — szinte mindenik faluban más-más nyelvü és vallásu nép él.

De ez a sokféle nemzetiségü, különböző vérmérsékletü és jellemü népkonglomerátum mindig örömmel és büszkén vallotta magyar állampolgárságát, hazafiasságát. És ha például a kocsmákban sürün estek is verekedések, például magyarok és szerbek közt, sohasem nemzetiségi gyülölködésből, hanem mindig virtuskodásból. A verekedés után pedig ujra vallották a testvériséget.

Érdekelt, hogy mi maradt itt meg ebből a testvériségből, a magyar haza iránti ragaszkodásból, szeretetből?…

★

Nagybaracska szintiszta magyar község, körülbelül 4000 lakossal. A magyarság beolvasztó erejét bizonyitja, hogy a Kocsis, Szabó, Nagy, meg hasonló családnevek mellett sok az ilyen nevü család: Aradics, Szlanyinka, Gyenis, Sirok stb. Határa 5500 hold s hozzátartozik még a 18 kilométernyire fekvő 200 holdas György-puszta is 500 lakossal. Ez a 2000 hold régen kincstáribirtok volt s a baracskaiak bérbe müvelték. Ott volt a földjük, Baracskán a házak. Apránként aztán megvették a földet a kincstártól. A lakosság nagyrésze szegény, aminek oka a földbirtok rossz megoszlása. Legalább 1200 ember tengődik itt föld nélkül, állandó munkahiánnyal küzködve. Régen azért nem igen volt gondjuk. Lejártak erdőt vágni Szlavóniába. De azóta más kézre kerültek már a szlavóniai erdők … Csak egyetlen birtokosnak, Tassy Lászlónak van 200 holdas védett birtoka, különben 100 holdas birtok, vagy azon felüli nincs egyse. 50—70 holdon öt gazda gazdálkodik, negyvenholdas birtok van husz, husztól-negyvenig pedig ötven. Egyébként a birtoktipus 7—10 hold. Ami megfelelne, ha nem volna 1200 egészen nincsetlen.

A határból futó homok csak 200 hold, amit az államtól kapott akácfacsemetékkel erdősitésnek. Azonkivül van 2000 hold termőhomok. A többi gazdag, agyagos föld, de vannak vizeserek, melyek nedves időben nem teremnek.

— Az adók? — kérdezem az erdélyi származásu kiváló főjegyzőt, Nagy Gábort.

— Fagy volt, jég volt, szárazság volt, csak tüz nem volt —feleli s ez a felelet mindent megértet.

A házak szegényesebbek, elhanyagoltabbak, mint a gazdagabb német községek, Gara, Katymár házai. Sőt van itt sok olyan ház is, amely már nem is ház, csak — a háznak a teteje. Tudniillik csak két egymásra hajló nádfedél. Hogy ezekben az odukban milyen a szegénység, a nyomoruság, el lehet képzelni, ha az állandó munkátlansághoz hozzágondolunk néhol 7—8 gyereket. Mert ha a módosabbaknál kezdődik is már itt az egyke, a szegénységnél mindig van gyerek bőven. Az ő földjük nem forgácsolódik szét…

Az egyik nyitott kutból egy asszony vizet mer.

— Jó viz? — kérdezem.

— Inni nem.

— Hát?

— Csak főzni. Mert nagyon édes.

— Hát ivóvizért hova járnak?

— Bizony messzire …

A magyar községek egyik legnagyobb, legkeserübb problémája tárul elém, az ivóviz, a kutak kérdése.

Itt Baracskán mélyvizü kut csak egy van, az is csak egyrövid utcát tud ellátni.

A többi kutat megfertőzi a magas talajviz s valamennyi tele van fertőzött, szerves anyagokkal, kolibacillusokkal. És ezeket a nyitott kutakat nemcsak a talajviz fertőzi, de fertőzik őket felülről is. Ha valaki például tifuszon ment keresztül, még évek mulva is fertőzi a vizet, mikor a vedret kezébe fogja. Az Országos Közegészségügyi Intézet éppen a felülről való fertőzés elkerülése végett felül fedett, billentő vedres kutakkal akarja ellátni az Alföldet, melyeknél a veder sohase kerülhet kézbe. Baracskának is igértek egy ilyen mintakutat. Hát csak minél előbb, de többet is!

A Ferenc-csatorna egyik összekötő csatornája huzódik a község alatt. A csatorna partján a hires Mateovics-féle halászcsárda. A csatorna partján és szélén sok libát, rucát látok. Különösen libát. Egyik fő kincse a baracskaiaknak. A moszatos, sekélyvizü csatorna és füves partja igazi liba-paradicsom …