Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 26. szám, 2025. június 27.
KOVÁCS ZOLTÁN
Rendkívüli nézettséget hozott az Egyenes Beszéd hétfő esti adása. A Takács Péter államtitkár és Kulja András Tisza párti európai parlamenti képviselő közötti, az egészségügyről szóló vita több mint félmillió embert ért el a tévéképernyőkön, miközben a YouTube-on lapzártakor már negyedmilliós nézettségnél járt. Az ország kiéhezett szakmapolitikusi vitákra, állapíthatták meg a szakelemzők, és ez igaz még akkor is, ha ennek a nagyszámú nézőnek a jelentős része mint harci kutyák viadalára tekintett a várva várt eseményre: ki nyírja ki a másikat.
Egyben föltéve egy fontos, bár nem a legfontosabb kérdést kedves mindnyájunknak, nagy baj-e, ha politikusok vitája időnként személyeskedésbe torkollik. Valószínűleg nem nagy baj, bár elképzelhető olyan vita is, amikor nem az a legfőbb kérdés, kinek mi a végzettsége, állt-e már kórteremben, megvan-e a szakvizsgája, és egyáltalán hogy kerül a stúdióba, milyen jogon szólal meg. Természetesen fontos kérdések, ha ténylegesen tájékozódó természetűek, és nem a partner lejáratására irányulnak.
Hétfőn két ember ült egymással szemben, egy órán keresztül beszéltek, és a néző nem tudott meg semmit. Az államtitkár ismertette a kormány ilyen kérdésekben ezerszer megfogalmazott álláspontját, miszerint soha ilyen orvosi béremelésre nem volt példa. A nővérek átlagbére – mondta az államtitkár – nyolcszázezer forint. Körükben 2025-ben és 2026-ban sem lesz ágazatspecifikus béremelés. Az államtitkár egy interjúban egészen különleges indokot mondott: szerinte így is több pénzhez jutnak a dolgozók, hiszen mivel többségük nő, jól járnak majd az adókedvezményekkel. „Hamarosan megduplázódik a családi adókedvezmény, és a háromgyerekes édesanyák, januártól pedig a 40 év alatti édesanyák válnak adómentessé” – mondta az államtitkár. Hogy mi lesz a dolgozók többségét adó negyven év felettiekkel, akiknek így nem jár adókedvezmény, arra nem tért ki. Lehet, hogy nem kapnak semmit. Ehhez hasonló fontos kérdések a levegőben maradtak. Hogy perspektivikusan miként képzeli a kormány a hazai egészségügy helyzetét, főleg, hogy miért fizet a lakosság társadalombiztosítási járulékot, miközben a közellátásból mindenkit terelnek a magánegészségügybe, arra az államtitkár szintén nem adott választ: ilyen valóban lényeges kérdésekre vagy értelmezhetetlen számokat sorolt, vagy személyeskedésbe menekült.
Távlatos elképzelésekkel vitapartnere sem fárasztotta a nézőt; míg Takács államtitkár kormánya unalomig ismert fogalmazványait mondta föl, addig a Tisza Párt szakpolitikusa Magyar Péter ismert kitételeit. Úgymint „ön nem is tudja, államtitkár úr, hány panaszos levelet kapunk a betegektől”. Ezt vagy négyszer. Amúgy a betegpanasz többnyire az ellenzéki politikai alakulathoz érkezik, hiszen a beteg jogosan érzi úgy, ha a regnáló hivatallal baja van, az ellenzékhez kell fordulnia. Ez történt a Gyurcsány-kormánnyal is, amikor a förtelmes, úgynevezett szociális népszavazás keretében épp az akkoriban ellenzéki Fidesz ugrasztotta a betegeket a kormánynak, a nevetséges összegű vizitdíj miatt. Ugyan min csodálkozik most az államtitkár? Mindettől függetlenül Kulja képviselő sem vázolt föl érthető és az egészségügy megújítását valószínűsítő elképzelést, a róla alkotott kép az maradt, ami eddig is ismert volt – kezében elektromos szerkezettel országszerte jól mérte és igazolta a kórházi hőmérsékletet: 37 fok a szentesi kórházban. Diagnózis van, terápiát nem tud ő sem. (Amit ezzel a kórházjárással csinálnak, valóban fontos, rámutat a kormányzati tájékoztatás színvonalára. Soha nem tudhattuk volna meg, amit dr. Vitályos Eszter kormányszóvivő mentségként elmondott tavaly egy ilyen kórházi szemle után: „az ott a konyhai mennyezeten nem penész, hanem zsír”. Korszakos válasz.)
Kiderült a stúdióbeszélgetésből, hogy a baj nagyobb, mint hinnénk: az országban sem a kormánynak, sem a szóba jöhető váltóerőnek nincs szakmailag határozott elképzelése. A kormány, ahogy ez elég világosan látszik, szeretné az ügyet láthatatlanná tenni a maga teljes megoldatlanságával, számokat ismételgetni, lehetőleg jó nagyokat, és valahogy ezzel a teherrel választást nyerni. Aztán utána nem csinálni semmit, mert ha így is lehet, ugyan miért törnék magukat? Tervek eddig legalább voltak: 2018-ban jelentették be az akkor már pár éve emlegetett szuperkórház építésének kezdetét. Hat évvel később aztán a kormány egy tollvonással eltörölte az addig kidolgozott terveket, pedig az erre létrehozott projektcég addigra nyolcmilliárd forintot elköltött. Spongyát rá, mondaná Virág elvtárs. Spongyát rá, mondja a kormány most. A gigakórházról jut emlékezetbe, ahogy lenni szokott, a vitázó felek ki is hirdették a maguk győztesét. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: Takács Péter „felmosta a padlót” a Tisza Párt politikusával, ezzel szemben Magyar Péter: „Látom, az egész propaganda azon vergődik, hogy a valaha volt legrosszabb egészségügyi vezetőt kimossa a tegnapi kínos szerepléséből.”
A vitán, szögezzük le, mindketten kínosan szerepeltek.
Pedig alighanem van hozadéka: Magyar Péternek lassan elő kellene állnia szakpolitikusaival. A Fidesznek azért nem, mert azok már ismertek. Olyanok, amilyenek. A Tisza Pártnak az az indoka, miszerint azért nem nevezi meg a politikusait, mert azonnal „levadásszák” őket, előbb-utóbb tarthatatlanná válik. Egy párt politikai elképzeléseit a nevek mutatják, a személyek jelenítik meg, akár tetszik, akár nem. Hogy milyen tartalmú ágazati politika várható, az az ágazat vezető szakpolitikusaitól függ. Magyar bemutatott egyet, és nem volt meggyőző. Ettől még lehet a későbbiekben sikeres, de most nem volt az. A néző ráadásul igazságtalan, mindig győzelmet vár. A sportban is, a politikában is. Akit le lehet vadászni, nagy valószínűséggel le is vadásszák. Következésképp előbb-utóbb porondra kell küldenie embereit, mert csak akkor derül ki, hogy képesek lehetnek győzni, vagy tényleg levadásszák őket. A pártpolitikai tervekkel ugyanez a helyzet: az nem komoly választási stratégia, hogy először nyerjünk, aztán kidolgozzuk őket. A szlogenek fontosak, ráadásul érezhető a kormányváltó szándék, de Magyar egyedül magában nem nyerhet választást. A szlogen meghatározott arcok, megismert személyek nélkül csak ideig-óráig hat, és ha nincs mögötte sok arc, kevés lesz. A „vége van, miniszterelnök úr” meg a „mi új országot építünk” politikai struktúra nélkül annyit ér, mint a szocialisták 2010-es, 2014-es szlogenje: „fizessenek a gazdagok”. Eszük ágában sem volt. Kétharmad lett belőle, és a gazdagok még gazdagabbak lettek.