Elvonulók kérték

Fekete-Győr András, a Momentum alapítója élete legjobban sikerült interjújában arról beszél, hogy nekik nem kellene indulniuk a választáson. Gyurcsány Ferenc már biztosan nem fog. Az MSZP-t és a Jobbikot csak a legudvariasabb barátok kérdezik meg erről, az ő sorsuk eldőlt. Az LMP-nél már kikötötték a telefont. A Kutyapárt, amely mindig is átlógott a civil szervezet kategóriába, egyelőre indulni tervez, és az apostolát vesztett DK is harciasan készül, sőt állítólag készen áll.

De tudják mindketten, hogy nincs esélyük. Magyarországon gyakorlatilag kétpártrendszer van – ezt kényszerítette ki a választási törvény. A rezsim pedig olyan mértékben züllött el, hogy a tét miatt nem lesznek ötszázaléknyian, akik hobbiból szétszavazgatnak. Ha mégis nekifutnak, kamupártként, a Fideszt erősítő zavarórepüléssel semmisülnek meg.

Ez a menetrend csaknem egy éve megjelent pont ugyanitt. A ma levonulók nyilván nem most kapták meg a tavalyi HVG-t, csak ugyanazt a történetet olvassuk és írjuk.

A Tisza Párt előtt alig maradt akadály. Rossz hír ez a Fidesznek. A centrális erőteret egymással versengő, egymást gyengítő ellenfelekre találta ki, akik összefogva sem képesek egységes látszatot kelteni. Enélkül elporlad a relatív többség, amit a választási rendszer váltott át kétharmadra. Aztán teleóbégathatták a világot, és konokul hazudhatták, hogy mögöttük a magyarok kétharmada áll.

Lehet tekergetni a kapcsolókat megint. A törvény átírható, egy nap alatt. De politikailag roppant veszélyes hozzányúlni. A gyengeség jele, beismerése annak, hogy vesztésre állnak. A legfeltűnőbb a győztest erősítő képletek állítgatása volna: olyat csak az csinál, aki bukni készül.

És mit ér a Fidesz erő nélkül? Ha elveszíti a megfélemlítés, a büntetés és a jutalmazás képességét? Vajon mit számolgatnak most azok a vállalkozók meg polgármesterek, akik eddig magától értetődően álltak mellé? Hogy akarnak-e vele bukni.

Szóval a listák terén derült, napos időjárás, száraz és széles az út. Csak az egyéni körzetekben gomolyognak a gomolyfelhők, kígyóznak a kígyók. És ezzel valamit kezdeni kell.

A törmelékpártokért nem sír senki; nem sok szerethető maradt rajtuk. De az a tucatnyi képviselő, aki rendre behúzta a körzetét vagy majdnem nyert, akit ismernek és szeretnek helyben – az meg tudja tartani a szavazói jelentős részét, annyit mindenképp, hogy ne nyerhessen ellene noname tiszás jelölt.

Nem fog mind a kardjába dőlni, és erre nem is csak egy okuk lehet.

Az egyik: ez a munkájuk és hivatásuk, jó esetben szívvel-lélekkel művelik. Beletették a fél életüket, tudják, melyik utca hová vezet, ismerik a kátyúkat, a piacok népét. Arcátlan elvárás, hogy hagyják az egészet ellobbanni olyasvalaki ked­véért, akinek igazából kisebb esélye van ott, mint nekik.

A másik: ez nemcsak hivatás, hanem megélhetés is. Magyarországon siralmas a volt politikusok életpályamodellje. Innen nagyon nehéz másba kezdeni, vállalkozóként és alkalmazottként is. Érthető elvárás, hogy ne akadályozzák a rendszerváltást, de az öngyilkosság nem az. Ez egyébként a pitiáner korrupció egyik gyökere is: muszáj tőkét gyűjteni, mert ha a politikai karriernek vége, akkor nem lesz kenyér.

A probléma nem egyszerű, és teljesen új kihívás elé állítja a Tisza Pártot. A feladat: méltányos alku. Tétre megy. Ha ezekben a budapesti körzetekben egymás ellen indul a Tisza jelöltje a párt svungjával, meg a 15 éve dolgozó és nyerő ellenzéki figura az életművével, akkor a mandátum a Fidesz ölébe hullik.

A kiegyezés jelentős gesztus: azt jelzi, hogy a posztorbáni Magyarországon van hely másoknak is. Ha nem loptak, nem kompromittálódtak, és van teljesítményük, akkor joguk van létezni és részt venni a közéletben. Ez az egész rendszerváltás értelme.

A fideszes propaganda ordibálása már nem számít. Azok Bódis Kriszta személyéből vagy a fővárosi együttszavazásokból is megpróbálták kihozni, hogy itt mindenki komcsi. De sikerült? Nem, ketté lettek röhögve. Ettől még persze Hadházy Ákos, Varju László, Szabó Tímea vagy Kunhalmi Ágnes esete mind más, és egyéni elbírálást igényel. És az is, hogy mi legyen a módszer: függetlenként indulnak tiszás versenytárs nélkül, vagy valamilyen ernyőszervezet jön létre? Mind visszalépnek, és cserébe ígéretet kapnak, hogy dolgozhatnak majd valamilyen reformintézetnél? Ez már a politikai aprómunka, annak is az a része, ami nem kampányolás, szavazatszerzés és mémelés. Együttműködés és távolságtartás között kell megtalálni az egyensúlyt, civilizáltan és okosan. Mellesleg pedig ígérni jövőképet azoknak a pártoknak is, amelyek hajlandók kimaradni egy körből.

A Tisza Párt minden bizonnyal nyerésre áll. Akik nekik szánják a szavazatukat, azok szabadabb Magyarország reményében döntenek így. Abban el kell férniük azoknak, akik bűntelenül és tisztességesen küzdöttek, dolgoztak és vesztettek másfél évtizeden át. Akik napról napra megmutatták, hogy itt nem mindenki fideszes. Akkor is, amikor Magyar Péter még meg se mukkant. Nem őket kell legyőzni. És még az is lehet, hogy van mit tanulni tőlük.