Mint a villám tépte magányos fenyő

Gyurcsány Ferenc nem azzal jelentkezett be a miniszterelnöki pozícióra, amit a családi veszekedésből felvett. Hanem egy húszoldalas tanulmánnyal a Mozgó Világ című folyóiratban, több mint húsz évvel ezelőtt. Arról írt, hogy Magyarországnak van egy szerencsésebb, európai arca, meg egy lemaradt, frusztrált, szomorú fele. És az utóbbit fel kell emelni ahhoz, hogy a haza fényre derüljön.

Persze tudja Isten, ők talán ilyesmikről veszekedtek otthon.

Megpróbálta, és nem válogatott az eszközökben, hogy az ehhez szükséges hatalmat megragadja. Tudta, amit akkor még sokan nem mertek elhinni. Hogy a másik ajánlat:

Magyarország szerencsésebb, európai arcának beverése ököllel.

És a szerencse átirányítása válogatott bunkó bűnözőkhöz.

Gyurcsány bukása talán elkerülhetetlen volt ezzel a nagyravágyó programmal. Ellenfele tizenöt éve csoszog a könnyebb, széles úton. A butítás, a mocsarasítás útján. A bukás mértékéhez viszont hozzájárult a roppant balszerencse és azok, akik akkor is belviták felvételeivel házaltak.

Tehetségét, politikusi képességét ellenfelei is elismerték. Az ellene folytatott, kíméletlen karaktergyilkosság többe került, mint Gyurcsány összes rossz döntése.

Vizitdíj helyett fizethettük az ostoba plakátokat, a hazugságokat meg a sajtópereket.

Tizenhat évig volt közellenség. Vele kentek össze mindenkit, aki szót emelt. Tüntető tanárokat, szegényeket etető civileket, egyetemet, szabad sajtót, önkormányzatot, kultúrát, egész Európát.

Ezt kellett volna belátnia jóval előbb – mondják most sokan. Tudta ő jól, hogy mire használják. De azt is, hogy mindez igazságtalan és igaztalan. Hogy ha ennek enged, azzal a hazugságoknak, a csalásnak, a gyűlölet napszámos lárváinak nyit utat. És azok aztán keresnek másik áldozatot.

Dacolt inkább és küzdött. Megcsinálta, ami még senkinek sem sikerült: visszatért a totális megsemmisülésből, pártot szervezett, beszélt, kampányolt és érvelt – az utóbbi fájhatott leginkább azoknak, akik szerint a viták ideje lejárt. És nem volt a pályán nála jobb.

De hiába volt igaza. Százezrek maradtak távol, annak ellenére, hogy az eszükkel tudták: Gyurcsány élhetőbb, elviselhetőbb, értelmesebb alternatívát kínál, és már korábban is tévedtek, amikor ezt nem vették észre. Csak ugye be kellett volna látni, hogy hülyék voltak.

A másfél évtizedes megbélyegzés hatott. Nem az észre, hanem az egóra. Rendre tömegek vonyították bele a zsírszagú magyar éjszakába, hogy se Orbán, se Gyurcsány, hogy a kettő egy és ugyanaz. Ennek semmilyen valóságtartalma és értelme nem volt. Arról szólt, mennyire menő és eredeti, aki ezt előadja.

Nem volt az.

Szánalmas öntetszelgés volt stúdiókban, szerkesztőségekben, kocsmaasztaloknál.

Hát most elmegy. Ennek tragikuma együttérzést érdemel. Húsz év munkáját zárja le, húsz éve politikusként kelt és feküdt, tervekkel, szövetségekkel, jövőképekkel, támadásokkal és ellentámadásokkal. Roppant nehéz lehet elengedni, főleg hogy egyáltalán nem a csúcson hagyja abba, hanem a hegy lábánál, ahová visszacsúszott. És közben a kormányváltás sosem volt közelebb – nagyjából pont azokkal a jelszavakkal, amiket mindig is hirdetett. Nincs igazság.

A Demokratikus Koalíció látszólag a színen marad és működik tovább. Utolsó esélyként rúgta le magáról őt. Láthattak valami elméleti lehetőséget, hogy a Gyurcsány-párt majd Gyurcsány nélkül lesz igazán sikeres. Egzisztenciák, önkormányzati és bizottsági helyek kisszerű rulettje ez. Nem arról szól, hogy merjünk valamik lenni, hanem hogy maradjon meg a járadék.

Ez már senkit nem érdekel.

Baloldal lesz majd, valahogy, egyszer. Nagy szükség van rá, mert ez az ország nem igazságos, nem egészséges, és a kincsein érdemtelen sakálok osztozkodnak. Előbb viszont szabadulni kell ettől a rezsimtől, az úri világtól.

Valakik majd mernek újra. Felveszik a zászlót, amit ő fújtatva, káromkodva, egyre keserűbben elcipelt eddig. És lelkesek lesznek, mernek baloldaliak lenni. Körbeülik az asztalt és számolnak, és csinálnak valami nagyot. Tele lesznek kétségekkel.

És tudják, hogy ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen.

És nem szarakodnak azon, hogyan lesz az útiköltség-elszámolásuk, bassza meg.

Akik megértik, hogy másról szól ez a kurva ország.

Őket majd becsüljük meg jobban. Gyurcsány Ferencet feláldoztuk, és köpönyegére sorsot vetettünk.

Nem nyertünk.