Élet és Irodalom,

LXIX. évfolyam, 10. szám, 2025. március 7.

VÁNCSA ISTVÁN

Lelkesítő hírt közölt miniszterelnök urunk az évértékelő beszédében, vagy legalábbis a nyugdíjasok többsége számára fölöttébb lelkesítőt. Azt mondta nekik, hogy lesz egy kártyájuk, és azt felmutatván zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek és más effélék vásárlásakor havi keretösszegig áfa-visszatérítést fognak kapni.

Sajnos azonban miniszterelnök urunk a jelek szerint most is hülyeségeket beszélt, mint már annyiszor, ezt pedig nem mi gondoljuk, hanem a KSH volt elnöke mondta a Népszavának. Szerinte az összeg amúgy stimmel, de csak akkor, ha egy évre, és nem egy hónapra számoljuk.

Más kérdés, hogy azok, akiknek a nyugdíja a havi kétszázezret se éri el, körülbelül hatszáz forintos visszatérítésre számíthatnak. Az is jó pénz, két üveg sört adnak érte a boltban, azt a kisnyugdíjas fellafatyolja, és máris derűsebbnek látja a világot, pláne ha belegondol, hogy a következő esztendőben újabb két sör beszerzésére nyílik lehetősége, volt ilyen Gyurcsány alatt?

Arról pedig már szó se essék, hogy kormányzatunk a maga nemzetmentő célzatú buzgólkodásában ennél is távlatosabb, sőt spirituálisabb dimenziókban gondolkodik. Arról van szó, hogy Mária országa hétfőn az Európai Unióval minden eddiginél élesebben szembefordulva elutasította az Ukrajnának tervezett új, sokmilliárdos katonai segélycsomagot, és evvel egyidejűleg felsorakozott egy amerikai békehatározat-tervezet mögött. Azért épp ott, mert haszontalanabb és ebből fakadóan kártékonyabb javaslat momentán nem volt az asztalon, szegény ember vízzel főz, avval árt, amivel épp lehet.

Harcol például a hazai infláció ellen, persze csakis a maga módján, a maga sajátos észjárásának megfelelően, ami nagyjából úgy foglalható össze, hogy ő mindenek fölött, minden létező őneki tartozik engedelmeskedni, amelyik pedig mégse ehhez tartja magát, az nagyon rákúr.

„Az infláció elleni harcban nem elég az árstopokról beszélni, hanem a kormány a piaci szereplőkkel tárgyalásokat kezdeményez, és ha szükséges, akár hatósági eszközökkel is beavatkozik az árak csökkentése érdekében.” Érthető magyar nyelvre lefordítva arról van szó tehát, hogy megy a piaci szereplő az éjszakában, jön vele szemben a kormány, odalép hozzá, és azt mondja neki, hogy add ide a pénzt. Nem adom, mondja a piaci szereplő, és evvel a tárgyalások első szakasza le is zárult.

A második szakaszban a kormány megragadja a piaci szereplő orrát, és az óramutató járásával ellentétes irányban száznyolcvan fokkal elforgatja. Oá!, hangoztatja ekkor a piaci szereplő, s ily módon a tárgyalások folytatása mellett érvel, nem is eredménytelenül, hiszen kormányunkat a kezében levő orr további csavargatására ösztönzi, ennek a kimenete pedig kétséges aligha lehet.

Kormányunk harcol továbbá a népszaporulat ugrásszerű növekedése érdekében is, sikerei azonban ezen a területen kevésbé látványosak, sőt mondhatni elhanyagolhatók. Mendegél az éjszakában, és várja, hogy szembejöjjön vele a népszaporulat, ő pedig keményen megcsavarhassa az orrát neki is, de sajnos a hőn áhított találkozó folyton-folyvást elmarad.

A Jobbik szerint kormányunk adóparadicsomról álmodozik, ám ettől függetlenül országszerte zárnak be a szülészetek és a gyermekosztályok, legutóbb például Mezőtúron és Kalocsán. Állítólag minden hatodik magyar gyerek külföldön látja meg a napvilágot. Viszont másfél évtizednyi sikerekben gazdag fideszes kormányzás után eljutottunk oda, hogy politikai elitünk és holdudvara közpénzekben dúskál, az aljanép pedig küzd, mint malac a jégen, ami jól is van így.

Harcedzett nép a magyar, maradjon is ilyen, ahelyett hogy elpuhulna. Kormányzó urunkra és holdudvarára tehát úgy kell tekintenünk, mint edzőinkre, akik a javunkat akarják, arra törekszenek, hogy képesek legyünk méltósággal viselni a sors csapásait, mi is erre törekszünk, céljaink tehát azonosak.

Vagy majdnem azok.

Valójában persze cseppet se azok, hanem tök ellentétesek, de hát mit csinálhatnánk, ez van, és ez is marad. Céljaink ellentétes volta egyebek közt abban ragadható meg, hogy az ország egyik fele képes leírni, elolvasni és visszakérődzeni olyasfajta baromságokat, amelyek szerint Debrecen „[a] hasonló adottságú településekkel együtt 2010 után kiemelt célpontjává vált a Soros-hálózat befolyásszerző és nyomásgyakorló szervezeteinek. A hálózat országos vezetői átfogó stratégiát alkottak a város politikai, társadalmi és kulturális átalakítására.”

Ezt a Szuverenitásvédelmi Hivatal tárta a nagy nyilvánosság elé, hozzátéve, hogy David Pressman volt amerikai nagykövet több alkalommal megjelent a helyi nyomásgyakorló szervezetek (?) rendezvényein, sőt olyan is volt, amikor a vezetőikkel zárt ajtók mögött egyeztetett, ami már csakugyan minden határon túlmegy.

És ez még nem minden.

„Kijelenthető, hogy a hálózat döntéshozói a választások legfontosabb csataterének a Debrecenhez hasonló jelentőségű vidéki nagyvárosokat tartják, ezért 2020-tól a helyi nyomásgyakorlók egyre látványosabb erőfeszítéseket tettek azért, hogy dezinformálják a város közéletét, és átformálják az általános közérzetét. A megvalósításhoz szükséges minden eszközhöz hozzáfértek, az anyagi helyzetük javult és stabilizálódott. Az ellenzéki pártoknak közönséget és támogatói bázist szolgáltattak, tüntetéseik szervezésében is részt vettek” – írják.

Pillanatig nem lehet kétséges, hogy aki ezt elhiszi, az elvileg bármire képes, noha még nincs vége. A szöveg folytatódik, és az áll benne, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint az előző tizenöt évben jelentős „hídfőállást épített ki Debrecenben a Soros György és az amerikai globalista elit befolyása alatt álló magyarországi hálózat. Nyomásgyakorló tevékenysége lefedi a város gazdasági, társadalmi és politikai életét.” Nem tudom, hogy nyájas olvasóm járt-e valaha is a kálvinista Rómában, szívta-e a levegőjét, látta-e a Nagytemplomot, vásárolt-e a Csapó utcai piacon (már amikor még létezett), ha igen, akkor ennek a baromságnak hitelt egy pillanatra se ad. Ha nem, akkor se.

Persze ez valójában nem oszt, nem szoroz.

A lényeg az, hogy kormányzó urunk e napokban az egyetemi autonómiát méltóztatik tiporni, varietas delectat, hol ezt tiprunk, hol amazt. „Ezek a változások komoly aggodalmat keltenek az egyetemi autonómia és az akadémiai szabadság jövőjét illetően” – írja a Jobbik, persze neki és az ellenzéknek úgy általában nem az aggódás volna a legfőbb feladata, hanem hogy választást nyerjen.

Az viszont nehéz.