444.hu, 2025. március 7.
UJ PÉTER
236.0.1. Noxiron (vagy Noxyron): a hetvenes-nyolcvanas években drogként is népszerű, Magyarországon viszonylag könnyen hozzáférhető altató, nyugtató. A drogos szlengben: Merci. Domináns beszerzési módszere: recepthamisítás. Főleg ópiátok, például Codein, Hydrocodin mellé szedték, fölerősítette az utóbbiak hatását, a szakirodalom szerint a heroin által okozott euforiához nagyon hasonló állapotot idézve elő. Ezen kívül önmagában és alkohollal együtt is használták.
236.0.2. Noxin: fordított Nixon vagyis „reverse Nixon”. Az amerikai sajtóban, politikatudományban: Oroszország és Kína formálódó szövetségének szétfeszítésére irányuló amerikai stratégia. Richard Nixon amerikai elnök (1969–1974) illetve a Henry Kissinger (mint nemzetbiztonsági tanácsadó) vezette diplomácia stratégiája volt, hogy a két nagy kommunista országot, a Szovjetuniót és Kínát szétválassza, kihasználva a kettő között egyébként is feszülő politikai és a geostratégiai ellentéteket. Az Egyesült Államok 71-től kezdődően óvatosan kapcsolatokat épített Pekinggel, 1972-ben pedig Nixon teljesen váratlanul Kínába látogatott, ahol találkozott Mao Cetung pártfőtitkárral. Sokan ezt tekintik a hidegháborús korszak legjelentősebb diplomáciai manőverének. (A két ország közötti teljes, legmagasabb szintű diplomáciai kapcsolatfelvétel csak 1979-ben történt meg.) Az USA és Kína között kereskedelmi kapcsolatok létesültek, Teng Hsziaoping (1978-tól 89-ig volt Kína elsőszámú vezetője; Mao 1976-ban meghalt) alatt pedig kibontakozhattak azok a reformok, amelyek elindították az akkor még koldusszegény kommunista országot a kétezres évek nagy fölemelkedése vagy gazdasági csodája felé vezető úton.
Nixon manővere idején a Szovjetunió katonailag az USA-val versengő, érdekszféráját a világ jelentős részére kiterjesztő szuperhatalom volt, míg Kína sem gazdaságilag, sem katonailag nem számított komoly tényezőnek, de népessége már akkor közelítette az egymilliárd főt. Ma viszont Kína az Egyesült Államokkal konkuráló gazdasági szuperhatalom, amely katonailag is felzárkozóban van, míg Oroszország továbbra is hatalmas atomarzenállal és túlméretezett hadsereggel rendelkező, de (az ukrajnai kudarcból is láthatóan) erősen meggyengült katonai hatalom, gyorsan fogyó népességgel.
Az Republikánus Párt néhány prominens politikusa, például az alelnök JD Vance abban bízik, hogy szétrobbantható Oroszország és Kína az ukrajnai háború óta nagyon megerősödött szövetsége. (Ehhez a tengelyhez kapcsolódik két kisebb, az amerikaiak számára kevésbé fontos USA- és Nyugat-ellenes hatalom, Észak-Korea és Irán is.) Putyin és Hszi ugyan nagyon szépeket mondanak újabban egymásnak és egymásról, és nagyon tudják együtt utálni Amerikát és a Nyugatot, de a két hatalom között nem túl erős a bizalom, és a régi geopolitikai feszültséggócok is megmaradtak. Oroszországot eléggé aggasztja Kelet-Szibéria, illetve annak is legkeletibb csücske, az orosz távol-kelet sorsa. Az országnak ez a része szinte néptelen, az EU-nál majdnem kétszer nagyobb területen alig 8 millió ember él, míg a szomszédos kínai tartományokban több tízmillióan laknak. Vlagyivosztok környékét és az Amur-vidéket Oroszország csak a 19. században szerezte meg Kínától, a második ópiumháború után. A szuperhatalommá erősödő Kínában élénkülő nacionalizmus az ópiumháborúkat lezáró egyenlőtlen szerződéseket a nemzet legmélyebb megalázásának tartja, így – hivatalosan ugyan ki nem mondott – célja a revízió is. (Természetesen Tajvan és dél-kínai-tengeri terjeszkedés után.) 2003 óta például központi utasításban rendelkeztek arról, hogy a kínai térképeken ezentúl a régi, orosz anexió előtti kínai nevükön jelöljék Vlagyivisztokot (Hajsenvaj) és a környék fontosabb településeit.
Tehát az amerikaiak reménye az, hogy az ötven évvel ezelőtti nixoni manővert kvázi megfordítva, az oroszokkal próbálnának valamilyen szövetséget kötni Kínával szemben. Ehhez elvileg alapot teremtene Trump és Putyin közismerten jó kapcsolata, csak az ukrajnai háborút kellene lezárni minél előbb valami olyan deallel, amivel az oroszok is elégedettek.
Egyes – jellemzően inkább Trump-szimpatizáns – elemzők szerint ez a „fordított Nixon” stratégia vezeti az elnököt, amikor értelmetlenül engedékenynek mutatkozik már a béketárgyalások előtt, és sorra gesztusokat tesz Putyinnak, Európát és Zelenszkijt alázza, és minél előbb, akár előnytelen békekötésre akarja kényszeríteni.
Más, kevésbé Trump-rajongó elemzők szerint a „fordított Nixon” elképzelés eleve naiv: Putyin, ha hajlandónak is mutatkozna a megegyezésre, első adandó alkalommal átveri majd Trumpot; egyrészt egyáltalán nem bízik a Nyugatban és Amerikában, másrészt egész hazai politikáját, propagandáját a harsány, nagyon radikális Nyugat-ellenességre építette, sokkal jobb neki az USA ellenségnek, mint szövetségesnek. És akár még úgy is gondolhatja, hogy a hozzá ideológiailag is közelebb álló, diktatórikus Kína nyerésre áll az USA-val folytatott gazdasági versenyben, és a globális dél nagy gazdaságaival (Brazíliával, Indonéziával, akár Indiával) együtt olyan szövetséget hozhatnak létre, amelyet gazdaságilag ugyan Kína dominál, de katonailag Oroszország, és képes megtörni a nyugati hegemóniát.
236.1.1. Akármennyire is próbálná többé-kevésbé ép lelkű ember higgadtan értékelni azt a rettenetes, prosztó, tapló, surmó Mónika-showt (bocsánat: Jerry Springert), amit a Mango Mussolini és Big Baby rendeztek Zelenszkijjel a Fehér Házban, nem nagyon tud másra jutni, minthogy kábé annyi is a világnak, kalap-kabát, ha ilyen szintű csávókra van bízva. Hogy akkor be lehet csukni boltot, záróra, fizetni, elhagyni a helységet, bedeszkázni az eget, fájront, ennyi volt, utolsó bassza le a villanyt.
Hogy ilyen nincs, ez nem van, ilyet nem lehet. Hogy úristen, tényleg, mi van ezeknek a fasziknak a fejében? Vagy inkább: a lelkükben. O. Viktor helyi érdekű nérónak cinizmusból és gátlástalanságból tényleg nem kell leckéket vennie, régen elérte az elméleti maximumot, és ha valakinél, nála aztán lehet tudni, hogy ha mond valamit, ha tesz valami, ha megmozdítja az akármijét, soha nincs semmi más célja, más szempontja, mint a saját primer hatalmi érdeke, fapofával mondja be a legátlátszóbb hazugságot is (és bemondja, újra és újra és újra), és bárkivel hajlandó kibaszni bármennyire, legyen a legjobb barátja, a világ legártalmatlanabb embere, akárki, de érdekes módon, miközben elmondta azért az összes felháborító hazugságát az elmúlt napokban az egészről, a háborúpártizással, brüsszelezéssel, az össze politikaihaszonszerzős paneljével, az egyik a kommentárjával mintha már azt jelezte volna (óvatosan, és talán tudat alatt inkább, mint fölött), hogy ez neki is sok egy kicsit.
Mert lehet itt realpolitikozni, újvilágrendezni, fordítottnixonozni (fordított Nixon=Noxin) meg mittudomén, és oké, hogy médiapolitizálás, tiktok- meg twitterpolitizálás van, valóságshowpolitizálás, de azért mégis, mindennek van egy eddig és ne továbbja, nem kéne átlépni a vörös vonalat a Rubikon.
236.1.2. Na most, mondhatná itten a történelem főutcájáról lesodródott, a bukott neohogyhíjákiánus világrendet utolsó leheletéig védelmező migránsbrüsszelsorosista, moralizáló népellensége, hogy ugye mégis mit várhattunk volna egy olyan arctól, aki abban a pillanatban, amikor megválasztják amerikai elnöknek, és a világ legnagyobb hatalmú emberévé válik, indít gyorsan még egy digitális piramisjátékot, és lehúzza pármilliárd dollárra a saját hülye híveit? Hogy aki ennyibe nézi az akárkit, az majd tekintettel lesz hősi halottak tízezreire, egy megtámadott nép szenvedéseire, akármire?
Barangó tévedett. Nem kézigránát, hanem levél Noxiron kell ide.
236.2. Az utolsó New York-i
236.2.1. Pont egy hete, aznap, amikor a két vadállat marcangolta Zelenszkijt, el talált halálozni agydaganatban minden idők egyik legjobb rockandrollzenekarának utolsó eredeti tagja, David Johansen (75), protopunk pionír, a Nagy New York, a Kreatív New York, a Művész New York, a Warhol New York és persze Heroin New York egyik túlélője. Illetve, már nem túlélője, megszűnt túlélőnek lenni. De elég jól bírta. (A zenekar úgy kezdett, hogy már az első aktív éve után, 1972-ben túladagolta magát az alig huszonegy éves dobos, aztán húsz évre rá halt meg, szintén drogokból kifolyólag a gitáros meg a másik dobos.)
Nem nekrológoznák hosszan, mert sose megyünk haza, és hajnal négy van már, de én Johansennek és a New York Dollsnak az utóbbi néhány évben, amióta tucatjával kerülnek föl az internetre mindenféle korabeli koncertfölvételek, footage-ocskák, ezekből hegesztett dokumentumfilmek, miegyebek, szóval azóta még nagyobb rajongó lettem, és tényleg éjszakákon át tudom megbűvölten nézegetni például a fölakadt szemű, permanens herointúladagolásban gitározó (és hogy gitározó!) Johnny Thunderst meg a többieket.
236.2.2. Aztán ott az a fantasztikus film (volt már róla szó itt is, a podcastban is) Arthur „Killer” Kane basszusgitárosról, aki teljesen lenullázta magát a Dolls után a kilencvenes évekre sikertelenségből és alkoholizmusból kifolyólag, aztán egy súlyos sérülés után mormon lett, majd 2004-ben teljesült élete álma, amit már nem is remélt, újra összeállt a New York Dolls (illetve az akkor még életben lévő három tag) és adott két londoni koncertet, Kane pedig 22 nappal a koncert után, boldogan meghalt.
236.2.3. Ez meg a 2005-ös visszatérő album (One Day It Will Please Us to Remember Even This) felvételéről készült film:
236.2.4. Itten pedig a 2006-os NY Dolls játssza az új lemezt, már csak két eredeti (az énekes Johansen és Sylvain Sylvain ritmusgitáros) taggal. A két utolsó szám, a Trash és a Personality Crisis (minden idők top rockandrolldalai között a helye) hetvenes évek eleji klasszikus.
236.2.5. A David Johansenről készült utolsó, Martin Scorsese rendezte 2020-as dokumentumfilm nincs fönn a Youtube-on, mivel Showtime (HBO)-produkció, de ott megtalálják: Personality Crisis: One Night Only.