Busák

Baj van a busákkal. Fogták magukat és megdöglöttek a télen. Ez még a busák magánügye volna, az viszont már kínos közügy, hogy egy részük — sajnos a többség egyszerűen nem hajlandó feljönni a víz színére, tetemük ott rohad a Balaton iszapjában. Nem tudni, mi lesz. A halszakértők szerint nincs ok a pánikra, amiből nyílegyenesen következik, hogy a pánikra minden ok megvan, a halgazdaságnak nincs pénze, a halászati eszközök elavultak, csak a száz évvel ezelőtti halállomány kifogására alkalmasak, ezek a busák pedig nem elég öregek.

Ebből adódóan most joggal veszi kezdetét olyan busaellenesség, amilyen csak elvetemült törpe többségnek szokott kijárni.

A busa nem elég, hogy önként betelepült a Balatonba, nem elég, hogy húsát ember meg nem eszi (vagy csak nagyon nem szívesen), nem elég, hogy nem zabálta fel a tóból a teljes algaállományt, nem elég, hogy nem ugrik önként a halászok hálójába, sőt inkább kiugrik belőle, de ha nem kap elég oxigént, életteret, még fel is fordul, és lehetőleg a tó legmélyebb fenekén.

Hiba.

A busák példát vehetnének arról a nyugdíj felé közeledő, magányosan élő házaspárról, amelyik a napokban lett öngyilkos kéz a kézben, viszont, hogy ne terhelje indokolatlanul az önkormányzati költségvetést, hetvenezer forintot hagyott hátra a temetésre.

Megyesi Gusztáv