444.hu, 2025. február 28.
UJ PÉTER
235.1.0. „Orbán Viktornak nem igaza volt, hanem nem volt igaza.”
Ősi irokéz közmondás
235.1.1. Kedves olvasó!
Ez most nem valódi hírlevél, bár, oké, ebben a posztposztmodern világban már a pszeudo sem valódi, sőt lehet akár fordítva is, tehát hogy mi a valódio hírlevél, azt csak te mondhatod, drága olvasó, tehát akkor ez Schrödinger hírlevele, már az én nézőpontomból (miszerint beobachtungsstelle).
Nem valódi, mert nincs idő megfigyelni (miszerint beobachtungsstelle), végiggondolni, átrágni, megérteni a dolgokat, és nem csak azért mert Trump floodolja a zónát éppen, hanem Orbanescu, az örökös puccsveszélyben rettegő, külföldi ügynökök aknamunkáját sejtő demokrátor fenyegetőzik, és jobb az ilyesmit komolyan venni. Muszáj. Tetszik tudni, karón varjak: CEU, Népszabadság, Heller Ágnes, Ökotárs – hadd ne soroljam a többi áldozatot.
235.1.2. Orbanescu, a pszeudoposztdemokrácia álminiszterelnök-autokraturistája persze valójában nem retteg semmitől. Puccstól végképp nem. Ugyan, ki akarná megbuktatni őt? Minek? Rettegése álrettegés, csupán hatalomtechnikai eljárás, trükk, ahogy tulajdonképpen minden, de tényleg minden, amit csinál. Szerintem levegőt is csak azért vesz, hogy az ellenfélnek kevesebb maradjon.
235.1.3. Szóval Elnökúr, ahogy mostanában szólítják az udvaribolondok, csak így, elnökúr, nem ám miniszterelnök, persze legszívesebben felségeznének, de egyelőre ennél az elnökúrnál tartunk, ez van kiadva, szóval az elnökúr ad feladatot mostanában bőven, merthogy lassan ráfordulunk a 26-os kampányra, a kormány meg cudarul áll, mégpedig azért, mert az elnökúr, a vátesz, az orákulum, a tusványosi sámán (ne basztassámán), aki, mint tudjuk, sosem szokott tévedni, és mindig igaza lesz, ahogy hívei tarcsák, szóval az elnökúr azért nagyon csúnyán benézett egyetsmást, benézte a gazdaságpolitikát cakompakk, árstoppostul, keletinyitásostul, akkugyárastul, haddnefolytassamostul, benézte az EU-s realációt, elmérte az ütőtávot, addig hergelt, addig sumákolt, addig ügyeskedett, amíg elbukta az eurómilliárdokat, a nevezetes eupénzeket, pedig mindenki azt gondolta, hogy úgyis ment majd a végén, úgyis köt valami kompromisszumot, mert kell az a pénz, mindenkinek, de nem, mert azt gondolta, hogy iksz alkalom után iksz plusz egyedszerre is simán átveri majd az államközösséget, majd megint hülyét csinál belőlük, ahogy szokott, megmalmozza őket, no nem azért, mert ebből bárkinek bármi haszna származna, nem, ez csak neki jó, mert ő erre van rákattanva, a malmozásra, hogy csak akkor érzi jól magát, ha valakit (lehetőleg: mindenkit) megmalmozhat, átverhet, hülyére vehet, erre az egy dologra izgul valamiért, ez érdekli igazán, aztán tessék, hát egyszercsak nem sikerül átverni, akkor szív az ország, mert ez ilyen biznisz, mármint az ország, a demokrácia, még akkor is, ha áldemokrácia csupán, ha a vezető hülye, szív az egész ország. A demokráciát aztán az különböztetné meg az áldemokráciától, hogy a megszívatott ország ezután többnyire elzavarja a vezetőt, az áldemokráciában pedig nem. Nem tudja. Nem lehet. Valahogy úgy intéződik mindig. Mert az ország, az egész meg van malmozva.
235.1.4. Nadeszóval visszatérve, miért nem valódi a hírlev: hát mert az Elnökúr tehát, így választás közeledván, nekiállt az obligát basztatásnak. Mert ilyenkor, választás, ha közeleg, odalép a Zelnökúr a préshez, ahová 2010-ben a magyar demokrácia megmaradt intézményszerűségeit meg szabadságszeretőnek nevezhető (nem ufórabolta-patakyattilalelkű) polgárait szorította, és teker egyet vagy kettőt. A présen. Most tekert, érezhetően, és tekerni szándékozik újabbat, manifeszt putyinista elánnal, az utolsó megmaradt épkézláb újságokból, célozgatottan, ráutaltan belőlünk (is) próbálná kinyomni a maradék szuflát. És már nem sok maradt. Ebben présba szorított maradékban. Ha kinyíródnak ezek a maradék újságok, akkor már tényleg nem marad, aki leleplezze a következő kegyelmi-ügyet, Orbán-bányát, orosz behatolást. Akkor marad a központi narratívázás, hogy a nyereségvágyból, aljas indokból elvetett hazudozás ezzel a szép eufemizmussal emlegessük.
Demokráciában meghal a dárknesz és vica verza, persze, de jó lenne azért (wishful wishing) nem megtapasztalni a putyinizáció következő fokozatát, bár ez nem kívánságműsor ugye, hanem tenni, tenni kell, ahogy a költő mondja, de a költő azt is mondja, például, hogy búsdüle dékei den, és annak meg semmi értelme. Mindazon által, tartsák szemüket, mindig éber Garaczi Lászlóként az Orbán nevű kígyón.
235.2. Kiállunk, beleállunk
235.2.1. A helyzet odáig van fajulóban, hogy életemben először (legalábbis emlékeim szerint először) aláírtam egy MÚOSZ-nyilatkozatot:
Közös nyilatkozat a sajtószabadság mellett
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége február 26-i sajtófórumán az alábbi közös nyilatkozatot fogadta el, melyhez minden olyan polgár, szerkesztőség, intézmény stb. csatlakozását várja, aki aggodalommal figyeli a független sajtó elleni támadásokat.
Magyarország független, demokratikus jogállam — az Alaptörvény szerint. A demokrácia alapja a független, szabad sajtó, a sokszínű tájékoztatás. Ez kerülhet veszélybe a különböző kormányzati és kormánypárti fórumokon beindított, és egyre erősödő lejárató kampány következményeként beígért jogszabállyal, mellyel megoldható az ellenségnek kikiáltott média ellehetetlenítése, „kisöprése”. A külföldi forrás felhasználása mostantól bűnné válhat, jöjjön az szövetséges országból, jogszerűen elnyert nemzetközi pályázatból. A hazai közpénzek osztogatása viszont elfogadott keggyé szelídül. A kormány százmilliárdokat szór propagandára, a saját médiájára azoknak a magyaroknak az adójából is, akik saját zsebükből támogatják a független médiát, mert tájékozódni is szeretnének. A kritikus gondolkodás, a hatalom működésének ellenőrzése, a visszásságok feltárása, az átlátható működés megkövetelése a hatalom számára azonban megtorlandó tettnek minősül.
Mi, e nyilatkozat aláírói kinyilvánítjuk: elkötelezettek vagyunk a demokratikus jogállamhoz szükséges szabad sajtó megvédésében. Alapvető és nélkülözhetetlen értéknek tartjuk a szólásszabadságot. Tiltakozunk az ellen, hogy rágalmazó, lejárató kampánnyal, hatalmi eszközökkel, akár a jog hadrendbe állításával „külföldi érdekek” kiszolgálóinak állítsák be azon szerkesztőségeket, melyek hazai forrás hiányában nemzetközi pályázatból is működnek. Ezt jogszerűen, a magyar szabályok betartásával, teljes nyilvánossággal tették, teszik. A sajtószabadság fenntartásának ugyanis a jogszabályok mellett anyagi feltétele is van. Meggyőződésünk, hogy a most felpörgő lejárató kampánnyal, jogi eszközök bevetésével, a független sajtó hitelességét megingatni szándékozó akciókkal sérül az Alaptörvény és sérülnek az európai normák is.
Mi, e nyilatkozat aláírói kiállunk a sajtó szabad, jogszerű működése mellett. Szolidárisak vagyunk a megtámadott szerkesztőségekkel. Szuverén, demokratikus jogállam nem létezhet jogszerűen működő szabad sajtó nélkül. Elutasítunk minden olyan törekvést, mely a demokrácia alapintézményét, a független médiát, a sokszínű tájékoztatást kívánja gyengíteni.
(E nyilatkozat aláírói nem személyes anyagi érdekből szólalnak meg most, van olyan szerkesztőség is, amely fennállása óta soha nem pályázott külföldi pénzekre.)
2025. február 26.
Kocsi Ilona elnök, MÚOSZ (a közös nyilatkozat kezdeményezője a Magyar Újságírók Országos Szövetsége)
Bodoky Tamás főszerkesztő, Átlátszó
Gergely Márton főszerkesztő, HVG
György Zsombor főszerkesztő, Magyar Hang
Kárpáti Márton stratégiai igazgató, Telex
Németh Péter főszerkesztő, Népszava
Rózsa Péter főszerkesztő-helyettes, Klubrádió
Stumpf András újságíró, Válasz Online
Uj Péter főszerkesztő, 444.hu
Bojtár B. Endre főszerkesztő, Magyar Narancs
Szalay Dániel főszerkesztő, Média1
Kovács Zoltán főszerkesztő, ÉS
Babos Attila felelős szerkesztő, Szabad Pécs
Nagy Sándor lapigazgató, Debreceni Nap
Porcsin Zsolt főszerkesztő, Debreciner
Bethlen Tamás lapigazgató, Borsod24/Szol24/Szabolcs24
Alter Róbert lapigazgató, Bajáki Zsanett főszerkesztő, KecsUP
235.3. 1984 (vagy 85….86) 2025-ben
235.3.1. „Külvárosi utcasarkon
két iszákos harákol,
nem kell ide forradalom,
összedől ez magától.”
Ezt némi megdöbbenésemre (megdöbbenésem, az van nekem, kenem ezzel a zölddel, nézze meg az elvtárs!) az optikusom idézte minap, miközben a multifokálist igazgatta, csak úgy mellékesen, mintha, mondjuk József Attilát idézne, polgárilag, pedig ez QSS, Barangó szövege, és emlékszem még, milyen hatása volt, amikor ezt a négy frappáns sort először hallottam, némileg alkoholos állapotban, természetesen, valami házibuliszerűség félédes vörösbortól már bűzlő magnójából, fekete Polymerről, 1985 vagy 86 egyik sötét (minden értelemben) Bartók Béla úti éjszakáján. Tökéletes négy sornak éreztem, ahogy a QSS szövegeinek nagy részét, Barangót pedig az SZFMH-ban láttam/hallottam először énekelni, heroikusan atomrészeg volt, elmondhatatlan tisztelet ébredt tizenhat éves énbennem azonnal, pláne hogy Barangó már akkor is ötvenes, hajléktalan alkoholistának nézett ki, és ahogy ezeket a sorokat beleokádta a mikrofonba, az úgy volt tökéletes ahogy.
Az optikus aktuálpolitizált – juj! a zorbán megnetudja! – az idézettel, nyilván. Van miért. Aktuális lett a 84-es Barangó. (Akkor íródtak ezek a szövegek.)
Meg itt van ez az interjú, ahol elmeséli, kicsit szaggatottan ugyan, mi és hogy volt, például kiderül, hogy 85-ben az SZFMH-ban nem láthattam, mert akkor éppen nem volt QSS, de az is lehet, hogy ő téveszti el a dátumokat, a Fater klubot (Somogyi Béla utca) is összekeveri a Muterral (Kőbánya, Halom utca).
235.4. A cihedelikus könnyűzene és az 1968-as fekete-fehér fiatalok kedvelőinak
235.4.1. Ezt a remek francia tévéfölvételt a Moody Bluesról a minap találtam. Egyrészt ott van maga a zenekar, merhogy mostanában kezdem megszeretni ezt a klasszikus cihedelikus protorockot, de maga kép is érdekes, az arcok, francia fiatalok 68-ból, a táncok, a gesztusok, a csajok, cigik, kész kis dokumentumfilm, na. Lehet sokáig bámulni.