Gáz- és villanyórák

Ez a világ mégse menthetetlen. Mikor már nagyon úgy néz ki, hogy szakad a cérna, előkerülnek a díjbeszedők és rendbe hozzák a dolgokat. Most is, alighogy bejelentették a gáz- és villanydíjak emelését, megjelentek a házban. Mint a macska, halkan közelítették meg ajtajainkat, kopogniuk se kellett, már vártuk őket. Két díjbeszedő is jár a házba, egyik férfi, a másik nő. Emez a gázórát olvassa le, amaz a villanyórát. Csendben, feltűnés nélkül dolgoznak, nagy mocskos gázórák vannak a házban, a férfi, termetes ember, szétvetett lábbal odaáll a nagy mocskos gázórához, és azt mondja: tizenhatezer-nyolcszáz.

Tizenhatezer-nyolcszáz, bólintunk komolyan, és nem nézünk a számlapra.

A számlap tizenötezer-valahányat mutat, de nincs szükség magyarázatra. Az ember már előző nap kiszámolta, az volna a jó, ha ezerrel több volna a fogyasztás, s akkor a többletet még a régi tarifán számolnák el, úgy két, két és fél ezret is lehet nyerni.

Ezalatt a villanyóra-leolvasó nő is dolgozik, s mire az elemlámpáját kikapcsolja, a háromezerből négyezer lesz, esetleg valamivel több.

Nem volt ez mindig így. Régebben az ember maga hazudott pofátlanul nagy fogyasztásokat, a díjbeszedők leolvasási kultúrája azonban még idejekorán igazodott a lakosság tarifaemelések utáni elvárásaihoz, s ma már nem kell külön szólni, mismásolni, fülig pirulni, egyezkedni, célozgatni. Írják ők már maguktól is, amit kell. Ezekben a napokban Magyarország áram- és gázfogyasztása minden létező rekordot megdönt papíron, mert meg kell hogy döntsön, a társadalom életképessége a gáz- és villanyórák számlapjára van írva.

Ez jó, nagyon jó. Most már csak az utcára kéne lemenni, s valahogy megvigasztalni a rendőröket, hogy ne legyenek olyan szomorúak, a fizetésemelés nem jár mindig több fizetéssel, sőt van, mikor kifejezetten kevesebbel jár, de hát az élet ilyen. Egyébiránt itt a tavasz, az pedig nagy bajt ígér, ha már a rendőr is szomorú.

Megyesi Gusztáv