Népszabadság, 1996. február 14.
MEGYESI GUSZTÁV
Most, hogy a sikeres magyarok hazautaztak a sikeres magyarok találkozójáról, éppen itt volna az ideje meghívni a sikertelen magyarokat is. Azokat, akik szintén elhagyták az országot, viszont semmire se vitték odakinn.
Mert azért nem úgy van az, hogy kitántorgott minden magyar idegenbe, elmosogatott négy tányért, spekulált egyet a tőzsdén, és hopp, a világ térdre borult előtte. Vannak, akik ugyanezt a négy tányért mosogatják ma is, a tőzsdén fél perc alatt elspekulálták mindenüket, s most a polgári lét legalsóbb szféráiban tengődnek. Ezenfelül nem az egész kivándorolt szürkeállományunk nevezhető állománynak, nem mindenkit jelölnek Nobel-díjra, a legtöbbtől soha semmit nem idéznek tudományos szaklapokban, s orvoshazánkfia is akad egy-kettő, aki maximum a vizeletminták elemzéséig vitte. És külföldön is vannak csődbe jutott vállalkozások, hivatali munkaerő-racionalizálások, könyörtelen háziurak, valamint fizetési meghagyások, végrehajtás.
Önhibás és önhibán kívüli, elfuserált életek.
Nem azt mondom, hogy nagy felhajtást kellene csinálnunk, körbeugrálni őket, lesózni az utat a lábuk előtt, nem is volna értelme, ezeknél nem lehet kis floridai meghívásra, tőkeinjekcióra bazírozni. De azért egy kis összeröffenés megjárná. Meghívni őket egy italra, jó kis szoftdrinkre, persze mindjárt kettőre és rózsaszín kupakosra; ha két rózsaszín kupak pászentosan metszi egymást az ember tenyerében, mindjárt elmúlik a sikertelenség. Kis lelket verni beléjük, hiszen elesettek, szerencsétlenek ők is, olyan magukra hagyatottak; a kapitalizmus nem tréfál.
Tudnak-e örülni például új hazájuk makromutatóinak? Ez azért lényeges, mert ha már roppant tré a helyzet, nyilván odakinn is bemondanak egy-két makromutatót, amitől kivirul a sikertelen polgár. Utólag jobb lesz még a tavalyi szezonja is, függetlenül attól, hogy épp akkor rúgták ki az állásából, zárolták a meleg vizét, s épp mikor a külső és belső államadósság percentalisan csökkenni kezdett, omlott egy ház a fejére a buszmegállóban. Ám ezek semmit se tudnak a makromutatókról, ezek mind mikroemberek. Tőlük még bocsánatot se kémek mindennap állami felsőszintről, egy rájuk vonatkozó rendelet vagy csupán adótechnika sokszor egy hétig is érvényben van, és nincs benne ellentmondás. Ezenközben az odakint! sikertelenjeink még megcélozva sincsenek rétegileg az év minden napján, következésképp kimaradnak abból a társadalmi élményből is, amikor a megcélzott réteget szociálisan még el is találják.
Szörnyű állapot lehet. Föl kellene rázni már őket a letargiából. Megmutatni, hogy a makro- és mikroszintek között van átjárás. Egykori mikroszintű emberből bármikor gazdasági makrotényező lehet. Egy szimpla, ám kitartó és üzleti jellegű kazettahamisítás makroszintű sajtócézárrá emel, apró feljelentgetésekkel, intrikákkal, kissé hamis ötvenhatos múlttal tiszteletbéli konzul is lehet a sikertelen — legalábbis amíg eljárást nem indítanak ellene a karibi világban — , de egy komolyabb olajlobbysta helyzete se kilátástalan teljesen: makroszinten tűnhet el minden mikropapírja vizsgálóbizottságok asztaláról. Különben a legmakróbb szintűek már ott tartanak, hogy baloldali értékek mentén platformoznak a pártjukban.
Ebben az országban most egyszerűen nem is lehet sikertelennek lenni.
Emellett tessék azért a szoftdrinkeket meginni, kupakokat félretenni, az esély épp annyi, mint egyébként is.
Megyesi Gusztáv