Népszabadság, 1991. szeptember 21.
MEGYESI GUSZTÁV
Most, amikor válságban van a gazdaság, rohad az oktatás, a közélet botrányos és visszatetsző jelenetek színtere, az országban dúl a középszerűség és a hülyeség, s jelentéktelen emberkék akarnak országirányító posztokra kerülni, jóleső érzéssel írhatjuk le, hogy azért nem minden ment tönkre, van mire építenünk. Nem lehet nem észrevenni, hogy a kormány alig több mint egyéves tevékenysége alatt valóságos szellemi és országmentő paradicsom alakult ki, pontosabban maradt érintetlen, birtokában van a nemzet egy olyan bázisnak, amit nem sikerült a kádárizmusnak szétvernie.
A Toldy Gimnázium.
Minden szerénytelenség nélkül elmondhatjuk, hogy a Toldy Gimnázium az ország, sőt, Kelet-Közép-Európa, az egész kontinens, a földgolyóbis, a roppant univerzum legjobb gimnáziuma, valóságos csoda.
Az elmúlt egy esztendőben derült csak ki, hogy a Toldy Gimnáziumban csupa jóeszű, életrekész diák végzett. Egyetlen osztályba se járt túlkoros vagy hülye, oda nem való, minden diák IQ-tesztje Albert Einsteinével vetekedett. Soha senki nem ült szamárpadban (ilyen iskolában nincs is szamárpad), nem volt ablaktörés, vécébe’ dohányzás, óra előtti bajvívás, lopás, késés, igazolatlan mulasztás, itt csak tanulás volt, és a tanítást egyből a harmadfokú egyenlet megoldóképletével kezdték, illetve történelemórán a legújabb kori magyar történelemmel (különös tekintettel az ötvenhatos sajnálatos eseményekre, amelyeket azonban a történelemtanárok, dacolva a kádárizmussal „egyáltalán nem sajnálatos eseményeknek” tituláltak). Óra alatt minden diák feszülten figyelt, dolgozatírás közben nem volt puskázás, oldalra hajolás, másikról való lemásolás, itt mindenki habzsolta a történelmi tudást, de oly iramban, hogy már félévkor elfogyott a tananyag, és a történelemtanár kénytelen volt már a kilencvenes évek magyar történelmét tanítani, de ez is szinte fölösleges volt, hiszen mindenki tudta, hova fordul majd a történelem kereke, s ki által.
Nem csoda, hogy akik eme gimnáziumból kikerültek, soha nem lettek párttagok, KlSZ-funkcionáriusok, szakszervezeti bizalmik, piros könyvet nem váltottak munkahelyi előmenetelük érdekében, hatvannyolcat már hatvanhétben elítélték, köptek a brezsnyevi doktrínára, és soha nem dőltek be a cselnek, melynek nyomán nyugati útlevélért, frizsiderért, Trabantért, némi nyugalomért, viszonylagos békéért önnön életüket, hitüket kellett volna cserébe adni; ilyen értelemben, aki toldys volt, az egyszersmind ellenálló is volt, megközelíthetetlen, tántoríthatatlan.
Az egyetlen gimnáziumunk, ahonnan kikerülve senkiből se lett kocsikísérő, szénhordó vagy udvari segédmunkás, akit reggelenként nyolcszor tizenöt deka párizsiért, krinolinért, illetve fejhúsért küldenek ki a boltba („kis savanyút is hozzál, ha van”), senki élete nem futott vakvágányra, toldys el nem itta az eszét, nem került kocsmai verekedésbe, kétes értékű üzleti vállalkozásba, karrierépítő manipulációkba, az itt szerzett érettségi bizonyítvány egyúttal életre szóló erkölcsi bizonyítvány is, plusz biológiai garancia, amennyiben egy volt toldys diák bármennyi évet ér is meg, soha nem lesz szenilis, memóriája csak élesedik, agyérelmeszesedés őt meg nem támadja, minden helyzetben alkotó és rugalmas marad, tudása bármire konvertálható.
Csakis így, ilyképpen fordulhatott elő, hogy a tavalyi választások után, midőn az értelmiség nagyobbik része nem a győztes párttal szimpatizált, s szakembereket kellett keresni, a kormányfő nem jött zavarba, csak végig kellett sétálnia az utcán, könnyű kiskabátban, fütyörészve, s biztos, hogy előbb-utóbb szembejött vele egy volt diákja, akinek léptei mögött bearanyozódik a kockakő és meghajolnak a fák.
— Ugye, te toldys voltál?
— Az voltam, tanár úr.
— Akkor e perctől kezdve államtitkár vagy … Te pedig — fordul a tanár úr a másikhoz — kormánytanácsos.
— De én nem a Toldyban végeztem.
— Akkor biztos a rokonom vagy — mondja a tanár úr. — Ez esetben viszont miniszter leszel.
Anyukák, apukák, nyolcadikosok szülei! Azért ne kapkodjatok el semmit. Fiaitokat ugyan lehet, hogy fölveszik jövőre a Toldyba, de ne feledjétek: mire végeznének, itt már túl leszünk a következő választásokon.