Dombos táj, gomolyfelhő, halastó, gátőrház

Az utolsó jó leltárt Örkény készítette.

Emlékeznünk kell (összes mű, Egyperces novellák, 452. old.): dombos táj (zivatar után), 3 gomoly felhő, 1 halastó, 1 gátőrház, 1 férfi (az ablakon kihajolva), 1 kiáltás, 1 jegenyesor, ésatöbbi, ésatöbbi; ezek mind leltárhoz méltó tárgyak és személyek voltak, és ezek a tárgyak és személyek mind történetté, hadd ne mondjam: életté álltak egybe, összekovászolta őket valami, talán (sőt biztos), az, aki a leltárt készítette.

Na most a mi leltárunk.

Hogy volt aszondja, illetve — és ez a lényeg — van ez az ország, amely.

Az elmúlt hat hónapban, az elmúlt kilenc hónapban, hogy harminc, negyven, sőt ötven év után először, végre szabadon, önakaratából, függetlenül és demokratikusan, ha gyermekien is néha, hibákkal, üresjáratokkal tarkítva, nebuló módjára, vagy indulatosan, öklöt rázva… azért ez mégiscsak szabadság.

Lehet-e a szabadságot leltározni?

Az a furcsa és mélységesen elgondolkodtató, hogy amikor itt leltár készül államférfi és közéleti férfi szájából, akkor a van, a létező, a felsorolandó rubrikájába a nincs, a nem kerül.

Nem adunk pénzt a veszteséges vállalatoknak.

Nem adunk kiváltságokat párt- és állami vezetőknek.

Nem Mercédessel járunk, hanem Trabanttal.

Nem támogatunk, nem tiltunk (igaz, nem is tűrünk).

Nem üldözünk, nem teszünk különbséget emez és amaz között, nem nem adunk útlevelet, nem engedünk nem gyülekezni, nem engedünk nem szabadon szólni, nem vezetünk listát, nem hallgatunk le, nem kontraszelektálunk, nem állunk bosszút, nem nyomunk el. Alkotmányunk nem a régi, hanem az új, Tisztelt Házunk, összes fórumunk, mozgalmunk nem a régi, külpolitikánk sem a régi, semmi sem a régi, nem, nem és nem.

Édes tagadás, gyönyörű madár.

De azért megfigyelhető: a szabadság bizonyítása nem tételes és nem önmagából a szabadságból építkező. Amink van, illetve lehetne, mint leltári eredmény, az nem önmagához van mérve, hanem a régihez.

Egy ember, a szabadság új embere, azt mondta a tévében egy sajtó témájú vitafórum végén, amikor már mindenki megmondta a magáét, tehát amit lát, érez, hisz és gondol, hogy no lám, ez azért már a szabadság. Hiszen ennyi ellenvélemény és ellenérzés és bírálat dacára se csapunk oda, nem hozzuk működésbe eljáró gépezetünket (ami nincs is), azaz vagyunk, de hagyunk lenni.

Igaz ez?

Mélységesen igaz, a régihez mérve.

Ám a nincs bizonyítja-e a van-t?

Ez itt szabadság. Csak éppen: nem méltatlan-e, nem szegényes és elkeserítő-e, főképp pedig nem anakronisztikus-e a szabadságot az elnyomáshoz mérni? Különösen, amikor így év vége tájt az országban aggasztó leltárok készülnek. A hat forintos tojás íze, sárgája, abban az a fehér pötty, a kakas magja, mérhető-e záptojáshoz, régihez, büdöshöz? S miért pont a záptojáshoz mérendő, mikor igenis, nem volt itt minden zápult és förtelmes, legalább aki sorba állt a tojásért és aki megtojta, az nem.

Nem csapunk oda, nem táncoltatunk.

De ebben nemcsak a nem van benne, hanem az is, hogy a nem azért egy picit mégiscsak igen, a nincs picit mégiscsak létezik, hiszen a fejekben jár. A fej arra áll. A kéz is arra állna, ha nem kötné meg önfegyelem. Józan belátás. Meg lehetne itt táncoltatni mindenkit, de nem teszem, mert én nem olyan vagyok. Fogd vissza magad Lali, mondja Lali a Lalinak (saját magának) a Határ úti céllövöldében, búcsú délutánján, és tényleg visszafogja magát, nem lép és nem emeli a kezét, de azért mi akaratlanul is hátrébb húzódunk, mert a Lali önfegyelmezetten is Lali.

Plusz a mi reflexeink is, hogy mindenkiben Lalit látunk.

Megvan tehát minden, ami a régi. Legalább mint mérce van meg, mint eldobandó minta, legalább mint beidegződés, súlyosan mélyre beágyazódó sejt.

Annyi törvényt alkottunk meg fél év alatt, mint még soha senki.

S épp annyi törvényt nem alkottunk még meg, mint amennyit nem alkottak meg a régiek se.

Mindig ez a nincs, hogy a mi nincs-ünk több, illetve kevesebb, mint a régi.

Hanem a leltári tárgyakkal mi lesz? A dombos tájjal (zivatar utáni), a kerékpárnyommal, a férfival (ablakon kihajolva), az 1 db kiáltással, az asszonnyal (fiatal), s az 1 db még az előbbinél is hangosabb kiáltással? Mert ezek hiánya volna az igazi nincs, ezek nélkül értelmetlen minden leltár.

De, jelentem, minden, ami az igazi leltárhoz szükséges, még megvan, s mint leltári tárgyat, kéretik megőrizni.

Örkény, összes mű, Egyperces novellák, 452. oldal.

„1 kiáltás (még hangosabb), új kerékpárnyomok, 1 becsukódó ablak.

Csönd.”