Csuka

A jó csukához mindenekelőtt kapj egy jó csukát.

Aztán legyen valakid, aki meg tudja csinálni.

Nekem szerencsém volt, mindkét feltétel megadatott, egy elsőrangú csukában lehetett részem nemrégiben.

Az állatot olvasóból lett állatorvosomból lett barátom, Péter hozta. Volt vagy háromkilós — nem Péter, hanem a csuka. Aki egyébként elég rossz bőrben volt szegény, olyannyira, hogy nem is volt bőrben, le volt ütve, megnyúzva, kibelezve és fagyasztva volt, úgyhogy már a legszakszerűbb állatorovosi kezelés sem tudhatott volna segíteni rajra. Pedig Péter remek szakember, voltam benn nála műtéten is, egy hatalmas kandúrt olyan finoman heréit ki legutóbb, hogy komolyan irigyeltem az oly sok bajforrástól fájdalommentesen megszabadított állatot.

De ezzel a csukával már nem lehetett mást kezdeni, csak a tápláléklánc megfelelő helyére beilleszteni gondosan.

Ehhez kellett tehát még egy alkalmas személy. Körülnéztem és leltem egyet.

A csukával a következőképpen járt el, miután fölengedett — nem az illető, most nem, hanem a csuka.

Beirdalta mindenekelőtt, elég sűrűn. A vágásokba egy-egy hajszálvékony szalonnaszeletet gyömöszölt, nem nejlonos bacont, mert az agyon van kezelve egy természetes vízből kifogott csukához, hanem igazi, házi szalonnát, amelyen a són, a füstön és az időn kívől más nem fogott. A szalonnaszeletek mellé került egy-egy félgerezdnyi elnyomott fokhagyma és az egész hal be lett dörzsölve sóval.

Szépen elfeküdt a vajazott tepsiben azután a csuka, lehetett gusztálni, impozáns volt, haragosszürke színű, mérges pofájú, ijesztő agyarú, holtában is, haltálból is tekintélyt parancsoló. De azért el lett kezdve sütve kegyetlenül.

Közben elkészült a hozzá passzoló krumplipüré és a szósz, amely tejszínből, reszelt tormából, sóból, borsból állott.

Mikor már a csuka kezdett kicsit pirulni — ez talán a kezdéstől számított félóra múlva bekövetkezett — akkor ráborult a szósz, amely annyi volt, hogy elfedte egészen.

Vissza lett csukva a csuka a sütőbe tolva, és már lehetett is telefonálni Péternek, igyekezzen.

Egy félóra múlva a teljes létszámban körülült asztalon gőzölgött a sárgásán rásült tejszínes, tormás szósz alatt búvó omlós, hófehér húsú hal, amelyhez száraz, fehér bor volt való.

Mindenki jóízűen evett, és mindenki büszkén. Az egyik azért, mert ő fogta, a másik, mert ő főzte, a harmadik pedig, mert ő írta a csukát.

Bächer Iván