Lángosforgácsok

Kis liszttel, élesztővel, meleg vízzel, cukorral kovászt készítünk.

Lisztet, körülbelül egykilónyit, melynek egy része lehet rozsliszt is akár, átszitálunk, aztán leülünk és gondolkozunk.

A lángoson aztán lehet is gondolkozni.

Miért most csináljuk? Kinek csináljuk? Minek csináljuk?

Lángost akkor készít az ember, amikor maga se hinné. Hát még az, akinek csinálja. Lángossal meg lehet lepni a másikat nagyon. Lepni, örvendeztetni, megnyugtatni.

Vannak emberek, akik, amint ki kell mozdulniuk szokott, belakott, biztonságos helyükről, azonnal szorongani kezdenek. Vagy ha vissza kell menniük valami régi helyre. Vagy csak úgy — rettegnek, félnek, szoronganak. Van ilyen. A legtöbbünk ilyen. Hát ha ilyen, akkor az ilyen lángost kapjon legalább. A lángos melegíti a hűlni indult lelket. A lángos új embernek vagy messziről jött réginek való.

Persze tudjuk, olvastuk, hallottuk, hogy régen a lángos nem ez volt. A mai, zsiradékban kisütött lángos egészen más dolog, mint a száz év előtti, minden heti lángos. Az az otthon dagasztott, kelesztett, és — hacsak nem a péknél, akkor — otthon is sütött kenyér mellékterméke volt. A lángos már csak skanzenben van, meg persze Erdélyben, Felvidéken, Kárpátok alatt, s más végeken.

De azért a mi olajban sütött lángosunk is lángos. Az ünnepi hétköznapok étke ez is.

Jó az odakinn, bodegából is. Néha jó. Kivéve, ha épp a tízezrediket kapjuk kezünkbe, amelyik ugyanabban az olajban sült ki. Kár, hogy némelyik lángossütő tízezer lángost süt meg egy javadalmazás olajban. De némelyik nem.

De az igazi lángos otthon készül, odabenn.

Mikor az ember ideér, meg is kelt a kovásza neki, és meg is főtt héjában a krumpli, amit gyorsan-melegében meghámoz, krumplinyomón áttör, szétteríti, hogy hűljön hamar, mert már kész a kovász, és még kelnie kell majd az összegyúrt-gyömöszölt masszának, de már azon jár az esze, hogy jönnek a többiek, kérdezik, kész-e már a lángos? Még megtisztítja a fokhagymát, áttöri, sózza, vízzel keveri, míg pihen a tészta, s közben persze elmélkedik.

A lángos is emberfüggő dolog. Általában anya csinálja, de a mienk speciel nem csinált soha. Nálunk Kató csinálta, aki kispesti volt, és pótanyaként járt be hozzánk naponta. Ő vitte a mi konyhánkat, csudásan. Aztán átvettük tőle, és bele is betegedtünk, rokkantunk, haltunk.

Lángost régen ettek sóval, fokhagymával, káposztával, tejfellel, kapros túróval kiemelt esetben.

Ma esznek reszelt sajttal, nutellával, lecsóval, vaníliapudinggal, ketchuppal, ananásszal.

Hadd egyenek.

A lángos is csak olyan, mint az élet. Mindenki a maga gusztusa szerint rontja el a magáét.

De persze a lángos lángos azért.

Ezután a masszából cipókat formálunk, lángosnyi cipókat, és az elsőt kereken kinyújtva egy szájával az asztalra fordított bögrére ejtjük. Olajat hevítünk, és a bögrén kicsit kilógott masszát bele-pottyantjuk.

Rögtön lógatunk másikat, sütjük azt is aztán, és így tovább, lógatunk, sütünk, szedünk, nyújtunk, lógatunk, dobunk, szedünk, szitára persze, hogy lecsepegjen, de máris szedünk, teszünk, lógatunk, közben hessegetünk is, hessegetjük a friss lángos szagára gyűlő szeretteinket, persze hiába, nyújtunk csak, szedünk, ejtünk, szűrünk, hessentünk, és így tovább, minden spekuláció és gondolkodás nélkül, mert ilyenkor már persze gyűlnek a népek, kapkodják a kisütött lángost azonnal, és nemigen győzi az ember sütni se, nemhogy spekulálni közben, csak csinálja az ember és csinálja, és közben legfeljebb, ha arra jut fejével, legfeljebb, ha arra, hogy a lángos ebből a szempontból is csak olyan, mint az élet.

Vagy spekulált rajta az ember, vagy csinálja.

Bächer Iván