Népszabadság, 2000. július 13.
ÍZ-LELŐ
BÄCHER IVÁN
Mindenkiből marad valami.
Még aki teljesen elvész, valami megkerül és megmarad abból is.
Egy süteményt, süteményféleséget hoznék föl erre példának okáért.
Ez a nagyobbik lány kedvenc süteménye. Ha valami baja van, mindig ilyet kap. Esetleg még egy szoknyát, vagy valami blúzozatot hozzá.
A süteményhez tehát kell egy gyerek, lehet már nagyobbacska is, és kell valami baj, annál mondjuk nem fontos, hogy túlságosan nagy legyen.
Hogyha ezek megvannak, akkor kell venni három-négy zacskó tejport, ami nem is olyan olcsó mulatság manapság, de hát istenem, az ember sokat megtesz-megvesz a gyerekért, pláne, ha az éppen bajos. Kell venni még kakaót — hagyományosat —, tejet, vajat és afféle nápolyinak való ostyát.
Egy nagyobb lábasba vizet teszünk aztán, és abba beleállítunk egy kisebb lábost. Ha van NDK s gyártmányú, fütyülős tejmelegítőnk, akkor azt vesszük elő. Jó fél liter tejbe, belezúdítunk fél kiló tejport, és kezdjük kevergetni, és kevergetjük és kevergetjük, amíg csak csomómentes nem lesz, persze teljesen nem lesz az soha, de viszonylag esetleg az lehet. Ezután még forraljuk, kevergetjük egy ideig, majd teszünk bele két-három púpozott evőkanál kakaóport, nem nestléset, hanem rendes, hagyományos, felfőzni való kakaóport, majd értelemszerűen cukrot. Ezzel simára keverjük a masszát, rotyog-tatjuk, kezeljük, ügyeljük, bizgeráljuk, és amikor már kellően rémes, akkor félrehúzzuk a rezsóról, hagyjuk, hogy kihűljön kicsit, de még míg meleg, belekeverünk jó tízdekányi vajat, és az egész kulimászt hagyjuk kihűlni.
Ezután kibontjuk az ostyát a zacskóból, és szépen, minden egyes lapot megkenünk a masszával, és a kent lapokat egymásra helyezzük.
Hűtőbe tesszük a dolgot, s csak akkor vesszük elő, ha az ostyalapok kellőn meg szívták magukat a kakaós kencével, úgyhogy nem csupán gejl lesz az egész, de átázott, nyúlós, plattyos, valami rémes. Akkor jó.
Akkor — legalábbis minálunk — lehet hívni a gyereket, aki eszi boldogan, a papa sütijét. Mert ez az ő édesapjának kedvenc süteménye volt. Annak mamájától — az akkori anyóstól — tanulta el a gyerek anyja. A gyerek evvel az apjával — az édessel — együtt nem élt soha, mikor megszületett, akkor a papa már nemigen volt, hogy is mondjam, alkalmazásban. Kisebb korában találkoztak párszor, de most már hosszú, hosszú évek óta nem látták egymást, nem is tudnak egymásról, kész, vége, ez a papa megszűnt lenni — legalábbis a dolgok pillanatnyi állása szerint.
Nem baj ez, pontosabban, ha az, ha nem, történelmileg így alakult, ennyi maradt ebből az apából, egy sütemény, ez sem kevés, nagy szolgálatot tesz, ha valami baj van, egyet harap belőle a gyerek, és arcán földöntúli boldogság ömlik már is el, szép kék szeme csillog, és elkezdi a vég nélküli süket csacsogást istennek hála, már megint.
Így cseperedett, nevelődött föl ez a szegény gyerek, minimum három apa segedelmével, mindhárom hozzájárult a dologhoz, a két mostoha mindenféle szokványos, sablonos, prózai igyekezéssel, és az édes is, az ő édesével.
Bächer Iván