Ököruszályleves

Kell mindenekelőtt egy szép nagy farok.

Azt beszerezni már művészet maga. Kell hozzá kellő idő, tájékozottság, járás, jártasság és kapcsolati tőke.

Ha mindez rendelkezésre áll, akkor fölkerekedhetünk, és kisvártatva hazatérhetünk ökörfarkunkkal diadalmasan.

Megmossuk alaposan. Késeket, bárdokat, deszkákat készítünk elő, és nekiállunk földarabolni. (A hentes is földarabolná, de azt nem hagyjuk, a mi farkunkat csak hadd daraboljuk mi föl. )

Az elvékonyodó véginél kezdjük, rácsapunk a bárddal, és megvigasztaljuk a konyha túlvégiben tébláboló gyereket, akinek az elszálló farokvég majdnem kiverte a szemét. Mindenkit eltávolítunk a helyszínről, és bárdolunk tovább. A végén már, amikor karvastagságú a farok, bizony kevés egyszer sújtani, ütjük, vágjuk a húsos anyagot. Mikor végeztünk, összeszedjük a farokdarabokat, és átmossuk megint. Zöldséget tisztítunk. Egy jókora tepsiben zsírt hevítünk, és beléhányjuk a farokdarabokat. Csudálkozunk és ámulunk. Hatalmas sistergés, sercegés támad ugyanis, és fröcsköl, prüszköl, a forró zsiradék szerteszét, pillanat alatt min dencsupa zsír lesz, fröccsen a platnira, falra, kőre és persze kötényre, kézre, arcra. De azért rádobjuk a zöldséget is hősiesen, és megpirítjuk az egészet, ahogy kell.

Megszórjuk az egészet kétmaréknyi liszttel, és úgy kavarjuk, ha bírjuk. Mert odaragad ám a tepsi oldalára, fenekére könnyen.

Ezután a tepsit forró sütőbe helyezzük, és megpihenünk, azaz megpihennénk, ha nem jutna eszünkbe, hogy kell csinálnunk egy húslevest is az ököruszályleveshez.

Összeállítunk egy rendes húslevest.

Kivesszük a sütőből a pirult farkat és zöldséget, egy hatalmas lábosba borítjuk az egészet, és felöntjük a kész, vagy félig kész, vagy még egyáltalán nem kész húslevesssel. Mivel általában ilyenkor kiviláglik: nincs otthon megfelelő méretű lábos, kettészedjük az egészet, kétfelé borogatjuk a csontokat, koncokat, kétfelé öntögetjük a húslét, kétfelé figyelünk, ügyelünk, két levest csinálunk magyarán.

Amíg a leves fő, jó esetben beáztatjuk a tepsit, amiben pirítottuk a farkat, elöblítünk pár edényt. De hát mi az? Semmi se.

Mikor a hús megpuhult, öntünk bele madeirabort, ha az nincs, akkor konyakot, ha az sincs, akkor bort, fehéret, édeset vagy szárazat, végső esetben vöröset, vagy valamit, na.

Az összes levest leszűrjük, a levet ügyesen legírozzuk, vagyis tejszínnel vagy tejfellel, esetleg mindkettővel vagy kefirrel elkeverünk egykét tojássárgáját, és azzal besűrítjük a leveket ügyesen.

Citromlével ízesítjük, borsozzuk, sózzuk ha kell, és gusztusosan, friss petrezselyemzölddel, minden adagba egy-egy lóhere alakú húsos faroktallérdarabot pottyantva föladjuk.

Amíg a többiek esznek, körbenézünk, és bökkenünk.

Amerre a szem ellát ugyanis, kis- és nagylábasok, ibrikek, tálak, tepsik, serpenyők, tálcák, fazekak és vellák, kések, bárdok, kanalak, szedők, merők hevernek, romokban áll a konyha, egymásra rakódott kocsonyás zsiradékrétegek borítják a lábosok, fazekak oldalát, a vízszintes felületeket szemét lepi, lábunk alatt merő zsír a kő, cupákok, cafrangok, csimbókok csüngenek mindenen és mindenütt.

Viszont kész az ököruszályleves.

Ami egyébként ízre majdnem olyan, mint egy közönséges húsleves, amelybe csak sitty-sutty belehányjuk a dolgokat.

Csak nem olyan jó.

(Ez persze nem igaz.)

Bächer Iván