Röhögolyó

Ezt a finom desszertet nagyobb zsúrokra érdemes tartogatni.

Elkészítése egyszerű, s bár kicsinyt időigényes, és az összes hozzávaló beszerzése sem éppen olcsó mulatság, de mind a fáradságot, mind a költséget ellensúlyozza a végén bekövetkezendő élvezet.

A röhögolyóhoz ledarálunk 30 deka háztartási kekszet vagy veszünk kekszport készen, itt-ott hébe-korba kapni.

Ehhez hozzáadunk ugyanennyi, tehát 30 deka porcukrot. Ez lesz az alap, ezt lehet és kell aztán a fantázia és a rendelkezésre álló adalékanyagok függvényében tovább építeni.

A konvencionális változat esetében hozzáadunk 20 deka apróra szelt dióbelet, de magára adó, komoly háziasszony, olyan, mint amilyentől én például e receptet is oroztam, inkább ugyanennyi, enkézzel — tehát finoman és érzéssel — megpörkölt igazi mogyorót darál bele.

Ezután következhet a mazsola, lehetőleg összemetélve, és lehetőleg többféle fajta is, majd ugyanígy aprítva a kandírozott szőlő, szilva, barack, füge, narancshéj, alma, cseresznye, megy, akármi, ami van, fontos, hogy kandírozott legyen.

Ezután jöhet a vaj, hét deka, és ugyanennyi evőkanál felforralt fejecske.

Szükséges hozzá még egy maréknyi kókuszreszelék, aprított étcsoki, akár egy tábla is, és végül, ami az egésznek megadja a tartását: a rum.

Annyit kell hozzáadni, amennyit fölvesz. Két decit fölvesz biztosan. Ha nem venne föl annyit, akkor rá kell beszélni. Föl kell vele vetetni. Ha valami rum mégis maradna, azt fölvehetjük közvetlenül magunk. Ha a massza folyós lenne, tegyük a jégre.

Végül cukros kézzel formázzunk belőle csinos golyócskákat.

Ha kedvünk tartja, beleügyeskedhetünk mindegyikbe egy-egy szem rumos meggyet is, és föltétlenül hempergessük meg kakaós kristálycukorba a végén.

Az így elkészült csemegét aztán — ha azt akarjuk, hogy hatása maradéktalanul érvényesüljön — egy takaros büféasztalra helyezzük, egy nagy ibrik hagymás krumplisaláta, egy gazdag húsostál, tormás sonkás tekercs, rántott és sült csirke, és bőséges savanyúk társaságába.

Aztán kicsit odébb lépve, csak figyelnünk kell, amint a gyanútlan vendég becserkészi az asztalt, tányért és eszcájgot kerít, mindezzel a kezében, gondterhelt arccal áll az asztal előtt, spekulál, mérlegel, sorrendet állít össze fejében, aztán tányérjára szed két szelet húst, egy rántott csirkeszárnyat és három golyócskát, köríti az egészet némi franciasalátával, aztán tétován néz hol tányérjára, hol az asztalra.

Aztán hirtelen fölragyog az arca, fejében láthatóan fölfénylett a fölismerés: zaftokra van még szükség, száraz a hús csupaszon.

Elébb egy emberes adag csípős mustárt mellékel a golyókhoz, majd odacsöppent egy csöpp ketchupöt is, de nem sajnál tányérjáról egy kevés pikáns sajtmártást sem, és ha talál valami méregerős chiliszószt, Erős Pistát, Bugac vérét, tabascót, azt tesz a golyókra föltétlenül, alaposan megsózza és borsozza az egészet, nagyvonalún egy jókora kovászos uborkát is elhelyez a tányérra még, aztán beleszúr villájával az egyik golyóba, beletunkolja a mustárba, ketchupba, szószba, szájához emeli, bekapja egyben, és szinte ugyanazzal a tempóval még hozzáharap a roppanó kovászos uborkából is, oly jóízűn, hogy a döbbenettől nyitva maradt szájon a kapros lé kifröccsen, és aztán lassan végigcsorog a leesett állon is.

Bächer Iván