Összkínai

Szeretem a kínai kosztot.

Ki nem szereti?

Szoktam is csinálni, és mindig remek lesz.

Persze előtte mindig spekulálok, milyen kínait is készítsek éppen, milyen legyen a hús, marha, disznó, csirke, pulyka esetleg, milyen a rizs, főtt, sült, tojásos, zöldséges.

Aztán kiveszek a mélyhűtőből két zacskó húst.

Mivel a zacskókra soha nem írom föl, mit tartalmaznak, s mivel a fagyott hús – a csirkeláb kivételével — elveszíti azon jellegzetességeit, melyek alapján más húsoktól megkülönböztető lehetne, így a húsvételezés minálunk mindig egy zsákba, pontosabban zacskóba macska.

De őszintén szólva nem is nagyon érdekel, milyen hús az, ha fölolvadt, bármilyen hús is, apróra metélem és bepácolom sós, cukros, szójás, worchesteres, mézes, ecetes, borsos, szezám olajos, édes-savanyú fűszerkeverékes, ötfűszerkeverékes, fokhagymás, szezámmagos, gyömbéres, ánizsos, csillagánizsos, narancsleves, fehérboros, sherrys kutymutyba.

Amíg a hús érik, főzök egy nagy adag rizst, leszűröm, egy jókora serpenyőbe deponálom, kevés olajon kezdem pirítani, és közben jó kínai módjára hozzáteszek ezt-azt: pörkölt mogyorót, mandulát, diót, mazsolát, kockázott répát, zellergumót, metélt újhagymát, vöröskáposztát, főtt tojást, kelkáposztát, zöldpaprikát, vízi gesztenyét.

Mikor a rizs kész van, veszem a húst és egy másik serpenyőbe — sőt, miután már van az is — vokba öntöm a húst és kezdem olajon sütni azt is.

Ha megkapott kicsinyt, kezdek rakosgatni hozzá olyas dolgokat, miket a kínaik is szoktak: bambuszcsírát, -rügyet, apró rákot, borban áztatott fafülgombát, lereszelt uborkát, zöldborsót, babot, szójakockát, ananászt, ha falun főzök kínait, ilyenkor ősszel egy fecskefészket is leverek a serpenyőbe az eresz alól, majd csinálnak tavasszal másikat, közben az egészet locsolgatom ezzel-azzal, szójaszósszal, sörrel, borral, pálinkával, hogy oda ne kapjon.

Aztán zsírjára, vagyis olajára sütöm, és meghintem étkezési keményítővel.

Legvégén az egészbe belemetélek kettőt-hármat abból az apró paprikából, amely a kandúr macskák egyik jellegzetes testrészének nevén neveztetik közönségesen.

Tányérra szedek a rizsből, a húsból, veszem pálcikámat, mind a hármat, ugyanis a célirányosabb használhatóság érdekében három pálcikát ügyesen egymás mellé ragasztottam technokollal és össze is befőttesgumiztam a végén és közepén, tapasztalatom szerint így lényegesen könnyebben lehet falni, csodálom is, hogy a kíniak miért nem jöttek erre még rá, pedig úgy mondják, tehetséges, leleményes népség az is.

No de legyen az már az ö bajuk — mi eszünk és szóhoz nem jutunk.

Bächer Iván