Türelmi idő

Olvastam az egyik újságban, hogy a miniszterelnök meg van sértve. Ha nem is a nyilvánosság előtt, de szűkebb társaságban eléggé nehezményezi, hogy a kormánypárt vezetőivel szórakozik a sajtó. Legutóbb például egy szatirikus hetilap tette közzé az ő egykori bizonyítványát, amelyből kiderül, hogy nem volt színjeles tanuló.

Olvastam, de ezt már több újságban is, hogy a honvédelmi államtitkár is meg van sértve, minthogy a szatirikus lap közzétette egy pár évvel ezelőtt írt levelét, amelyből kiderült, hogy az akkor még csak egyetemi tanár a rendőrséggel fenyegette meg beosztottjait, merthogy némely tanár és hallgatói, a marxizmustól idegen szellemű kiadványokat olvasgatnak.

Tudni továbbá a sajtóból, hogy a Házelnök is meg van sértve, mert az egyik hetilap közzétette: annak idején az akadémiai felvételijénél két, nem egészen szabadgondolkodó tudós (az egyik Nemes Dezső) volt az üldözött professzor ajánlója.

Mindez a száz nap türelmi időben.

Minthogy a fölemlített tények nem fontosak, mondhatni csak tréfák, szurkapiszkák, ám az említett urak mégis totális és tisztességtelen támadásnak fogják fel, lejáratási, megsemmisítési akciót sejtve eme tényközlések mögé, szeretnék néhány dolgot, publicisztikai fogások szigorú mellőzésével, legalább a saját türelmem megőrzése érdekében közzétenni.

Szeretném, ha az urak, ideértve a leendő urakat is, tudnák: nem azért fontosak az ilyesfajta újságbéli információk, hogy valamiféle szellemi pogrom vegye kezdetét (vagy csak sima kormánymegbuktatás), hanem, mert információk. Azaz, valamit közölnek, valamit jeleznek. Ezek, noha önmagukban nem igazán fontos információk, arra mindenképp jók, hogy még véletlenül se váljék bármely kormányzópárt, és annak bármely tagja, netán elnöke istenséggé. Már csak azért se, mert ezen a földön, eme évtizedekben ugyan miért termett volna bárkinél is alapvetően különb, makulátlan, deformációtól mentes úr. Nehogy azt higgyük, s főleg bármely úr ne higgye azt önmagáról, hogy ha csak egy fokozattal is, de bölcsebb, okosabb, következetesebb, lényeglátóbb azoknál, akik most nem ott ülnek, ahol az urak ülnek.

Jó volna, ha a száz nap türelmi idő ellenére, a kormánypárti urak megértenék, nem a lakosságnak, s benne a sajtónak kell bizonyítania, hogy van száz nap türelme (sőt, több is: végtelen türelme van a lakosságnak), hanem a kormányzó uraknak kell bizonyítaniuk, hogy van türelmük a türelmetlenség iránt.

Továbbá: ez idő tájt nézve és látva, a száz napnak még a derekánál se járva, az urak egyáltalán nem európaiabbak, de nem is magyarabbak, mint a legtöbb olyan ember, aki európainak, de közben meg magyarnak is vallja magát. Arról, hogy nem derült még ki, az urak valójában kicsodák (együtt is, meg külön is), nem mi tehetünk (ez a mi nem királyi többest jelent, csupán annyit tesz, hogy nem ők, hanem mi, sok-sok én, külön-külön), mint ahogy arról sem, hogy az urak tekintélye még nem országos, hanem nagyon is csinált és esetleges.

Az urak, mint Kinder-tojás egyelőre. Varázslatosak és díszesek, ám a Kinder-tojás belseje nagy titok: ha harmadjára is ajándékmozdony, netán Rózsaszín Párduc rejtezik benne, az azért nem jó. S ha valakinek eszébe jut bármely úrról, hogy no lám, ez csak országolni akar, akkor nem azzal van baj, akinek ez eszébe jut, hanem azzal nem stimmel valami, akiről eszébe juthat az embernek, hogy országolni akar, de semmi mást.

És sorra, tovább: ha az urakat eme nehéz időkben mondjuk komolytalannak tartja a sajtó, a lakosság egy ki nem számolt hányada, akkor az nem a türelmi idő felrúgása, alattomos, cinikus támadás, hanem esetleg csupán annyi, hogy az urak komolytalan dolgokban rém komolyak, az igazán komoly dolgokban pedig rém komolytalanok.

Zwack úr lesz a washingtoni nagykövet.

Ha ezt ironikusan, netán röhögve jegyzi meg ez vagy az, tehát valaki, egy állampolgár, akkor tudnivaló, hogy ebben nem Zwack úr van kiröhögve, és nem a nagyköveti poszt, pláne nem a washingtoni, hanem az egész. Mármint hogy mindez együtt így lesz, tehát csak egy ige lesz kiröhögve, amely lehet, hogy jóra fordul (minden jó lesz). Mint ahogyan nem Für Lajoson mosolyodom el és nem is Zrínyi Miklóson, amikor azt olvasom a honvédelmi minisztertől, hogy nekem ezen a poszton Zrínyi Miklós a példaképem, csillagom, hanem az egészen, hogy mindez itt, kilencven nyara felé. Varsói Szerződés, új egyensapkák közepette.

Tehát mindig csak az egész, úgy, ahogy van.

Semmihez se viszonyítva, csak úgy, önmagához.

A viszonyítás fontos. Már pontosabban az, hogy nincs viszonyítás. Ha valaki azt mondja, na, ez a Házelnök rosszabb mint Stadinger, akkor itt nem a Stadingerről van szó, és nem is arról, hogy az új rosszabb (tehát a Sladinger jobb volt), hanem, hogy mindez egyáltalán eszébe juthat valakinek, másrészt, hogy joggal juthat az eszébe.

Deákné vászna, kommunizmus. Amiben Deákné abszolúte lényegtelen, miként a vászna is az. Illetve a vászna csak annyiban, hogy ez a mai se vászon. Nincs. Jó volna, ha a Házelnök, aki tehát nem Deákné és nem is vászon, de nem is a Deákné vászna (aki csupán nem jobb nála), hanem csak ugyanolyan, pontosabban másként ugyanolyan, megértené, hogy ha valaki megjárta a poklok poklát, akkor az egy dolog, és egy egészen más dolog, mit kezd a poklok pokla után oly helyen, ahol már nem kell neki a poklok poklát megjárnia. Mondhatnám, az érett dió burka zöld, de ennek csak a diófán van értelme, mert például a barackfára aggatva egy ilyen diót a sárgabarackok közé, első látásra ugyan baracknak látszik, de éretlennek. (Mellesleg: az éretlen dió burka is zöld.)

Nem tudom, mi a teendő.

Csak azt, hogy ha én azt találom írni, hogy fidesz, vagy Orbánviktor, akkor az nem annyit jelent, hogy az urak ellen, vagy csak az urakhoz viszonyítva is, hanem annyit tesz, ami: tanulj fideszül. Ráció, következetesség, tartás és összetartás, kellő komolyság, fegyelem. Bár, tanulni van, mikor szégyen, hisz’ fiatal, hetyke, esze mint a borotva, hogy jön ez ahhoz; irritál. De azt azért hozzáteszem, nem azért mindez, mert ellenzéki (hogy onnan könnyebb volna minden), hanem, mert önmagából való, önmaga által meggyőző, tehát igaz.

Továbbá: bontsunk zászlót, de ne mondjunk olyat, hogy környülállás.

Hogy tizenötmillió magyar kormányfője.

Szeretném, ha az urak tudnák: Trianon nem felugrálási kérdés egy teremben, miként Istenben való hitem sem demonstráció dolga, az Úrjézus nemcsak azé, aki felmutatja.

Mikor Tőkés László megáldotta a parlamentet, az urak nem tudták, mi a teendő.

Csöpp szerénységet tehát, s kevesebb gőgöt.

S talán valami köszönetfélét. Nem feltétlenül ünnepi pózosat, csak olyan aprót, hétköznaposat, akármiért, mondjuk azért a múlt heti fegyelmezett lisztfelvásárlásért, azért a nyugalmas sorban állásért (sör, cigaretta, piperecikkek). Az uraknak külön külön is, meg együtt is illene nagyokat csodálkozni, sóhajtásnyi időre meghatódni, miféle lakosság került a kezükbe, megadja azt, amit megadott már annyiszor.

Semmi sértődés, duzzogás, urak. Csak figyelni, figyelni erősen: türelmi szakasz idején ki türelmes itten.