Elárult forradalom?

A Fidesz prominensei az utóbbi időben egyre szívesebben hivatkoznak arra, hogy az USA 1956-ban elárulta Magyarországot. Szijjártó Péter már a 2021-es megemlékezés alkalmával is azt fejtegette, hogy „hatvanöt évvel ezelőtt azonban ez a szabad világ cserben hagyott minket. Hiába harsogta a sajtószabadság ikonja, a Szabad Európa Rádió a magyar médiatörténet talán legsúlyosabb fake newsát, hogy mindjárt itt a segítség, ma már tudjuk a fájdalmas igazságot: senki nem jött segíteni…”

Bayer Zsolt is ezt vette át, amikor a Szabad Európa állítólagos „mindjárt jövünk, tartsatok ki” állításaira hivatkozva próbálta mentegetni azt az Orbán Balázstól származó állítást, amely szerint 1956 keserű tapasztalata az, hogy nem szabad védekezni az agresszorral szemben. Érdemes itt idézni Bencsik András kijelentését is a Demokratából: „Egyetértek azzal a történészi felfogással, hogy az 1956-os eseményeket csapdaként kell látnunk, amiből a magyarok hősiessége egy időre kitört október 23. és november 4. között. Szűk két hétre beragyogott az igazság Magyarországra, hogy aztán az elnyomás még sötétebb és még kegyetlenebb legyen. Csak az USA propagandaszócsöve, a Szabad Európa Rádió hazudott a közelgő segítségről.”

Ezek a kijelentések meglehetősen furcsák annak fényében, hogy a Szabad Európa Rádió teljes 1956-os műsorfolyama fenn van a szer.oszk.hu weboldalon. Ezekből a dokumentumokból bárki megállapíthatja, hogy mindebből egy szó sem igaz.
Mégis sejthető, hogy a Nyugat által rászedett forradalmárok toposza az idei kormányzati megemlékezéseken sem marad el. Mert van rá igény! A kellően intenzív ismétlés pedig arról is gondoskodik, hogy mindez a folyamatos Nyugat-ellenes retorika mellett be tudjon épülni az emberek tudatába.

Érdemes mélyebben elemezni ezt a történelemhamisítást. Nem csak azért, mert Bencsik András személyében helyreállítható a teljes kontinuitás a kommunista propagandisták és a NER-között, róla ugyanis legalább elmondható, hogy 1989 előtt a Népszabadság párthíreinek szerkesztőjeként ugyanaz volt erről a kérdésről (is) a véleménye, mint ma. Ez ritka konzekvencia, amit manapság meg kell becsülni.

A „cserbenhagyó USA” narratívája ugyanis eredetileg 1957-ben, az ÁVH utódszervénél született meg, és egészen 1989-ig a kommunista propaganda szerves része volt. Hollós Ervin, a belső elhárítás forradalom leverése utáni vezetője, illetve felesége, Lajtai Vera, a Pártélet című folyóirat főszerkesztője voltak azok, akik az 1956-ot fasiszta összeesküvésként ábrázoló könyvükben „Lelkiismeretlenül” alcímmel külön fejezetet szenteltek a Szabad Európa Rádió (továbbiakban SZER) aknamunkájának bizonyítására. Azt azonban, hogy a SZER konkrét nyugati fegyveres segítséget ígért volna, még ez a szerzőpáros sem tudta eredeti idézetekkel alátámasztani, így kénytelenek voltak minden forrás megadása nélkül terjeszteni azt az álláspontjukat, amely szerint a SZER nyugati segítséget ígért volna a felkelőknek.

A Nyugat álláspontja

A SZER természetesen szoros kormányzati ellenőrzés alatt működött és ezért nem is tehetett mást, mint ami az USA hivatalos politikája volt. Ez pedig kizárta azt, hogy Kelet-Európa államai esetében az USA katonai beavatkozására kerüljön sor. Ennek legfontosabb oka az volt, hogy senki sem kívánt kockáztatni egy új világháborút. Az USA éppen ezért sem 1956 előtt, sem 1956 után nem készített alternatív forgatókönyveket egy emigrációban inkubált magyar ellenkormány támogatására, illetve a magyarországi politikai erők befolyásolására. 1956 októberében a budapesti USA-követségen csupán egy hírszerzőtiszt tartózkodott, de ő sem rendelkezett hálózati kapcsolatokkal. A forradalom kirobbanásában így sem az USA-nak, sem más titkosszolgálatnak nem volt semmi szerepe – hiába próbálta később a kommunista propaganda, illetve próbálja a mai napig az orosz politika bizonygatni ennek ellenkezőjét. Utóbbi egyébként pontosan ugyanezt állítja a több mint félmillió embert megmozgató ukrajnai 2004-es „narancsos forradalom”, illetve a 2013-as ukrán méltóság forradalma (Euromaidan) esetében is, anélkül, hogy a legcsekélyebb bizonyítékot tudná szolgáltatni arra, hogy a forradalomban részt vevő százezreket titkosszolgálati ügynökök befolyásolták volna.

A passzív nyugati álláspont a forradalom napjai alatt sem változott. Az USA maximális politikai célja az volt, hogy segítse egy „nemzeti kommunista”, de a Szovjetunióval szemben távolságtartóbb kormány létrehozását, ami távlatilag Magyarországot semleges státusba juttathatja. Fegyverek juttatásáról azonban szó sem lehetett. Sőt, az USA kormánya október 27-én, 28-án, 29-én és 31-én különböző csatornákon biztosította a Szovjetuniót arról, hogy az USA Magyarországot továbbra sem tekinti potenciális katonai szövetségesének.

Mindez sem az ugyanekkor zajló szuezi válsággal, sem a megelőző lengyelországi eseményekkel nem függött össze. Az USA vezetésében ugyanis sem 1956-ban, sem ezt megelőzően még csak alternatív forgatókönyvként sem merült fel, hogy katonai segítséget nyújtson egy magyarországi felkelésnek. Ez azért is lehetetlen lett volna, mert ehhez a legalapvetőbb logisztikai feltételek is hiányoztak (Ausztrián és Jugoszlávián keresztül semlegességük miatt földrajzilag sem lehetett volna fegyvereket juttatni Magyarországra). Az USA és szövetségeseinek hírszerzése sem foglalkozott egy ilyen hadművelet előkészítésével, titkosszolgálati tevékenységük csak az esetleges szovjet támadási tervek időbeni felderítésére irányult. A forradalom napjai alatt pedig amúgy is az mutatkozott meg, hogy a magyar honvédség messze túlnyomó többsége passzív marad, tehát még ha akartak volna, sem tudtak volna katonai segítséget nyújtani – ugyanis nem volt kinek, leszámítva a budapesti felkelő csoportokat, akiknek viszont a győzelemre soha sem volt esélyük.

Itt érdemes egyébként elgondolkodni a lehetséges alternatív forgatókönyveken. Másképp alakulhatott volna a történelem, ha a magyar honvédség nem maradt volna passzív, hanem ahhoz hasonló ellenállást tanúsított volna, mint 2022 után Ukrajna hadserege? Olyan hatalmas sikerre, mint amit az ukrán védelem ért el 2022–2024 között, a magyarnak már csak az erőviszonyok sokkal súlyosabb aszimetriája miatt sem volt esélye. A szovjet fél azonban október végén csakugyan fontolgatta, hogy Magyarországot „elengedi” abban az értelemben, hogy kivonja területéről a szovjet csapatokat – de csak akkor, ha a kommunista uralom az országban valamilyen más módon biztosított. Azt persze nem tudjuk, hogy a szovjetek változtattak volna-e ezen a véleményükön akkor, ha a honvédség tömegesen ellenáll és a szovjet csapatoknak súlyos veszteségeket okoz, azonban ismerve a szovjet vezetés teljes érdektelenségét a veszteségekkel szemben, ez valószínűtlennek tűnik.

Visszatérve az alapkérdésre: az ismert források miatt teljesen egyértelmű, hogy a nyugati szövetségeseknek semmilyen aktív szerepe nem volt sem a forradalom kirobbanásában, sem annak lefolyásában. Leszámítva persze azt a fontos körülményt, hogy a nyugati világ puszta létezésével is reményt sugárzott azoknak, akik szomszédjukban és kommunista elnyomásban éltek, és a nyugati rádióadók nem is haboztak emlékeztetni hallgatóikat arra, hogy a kommunista diktatúra sem tart örökké. Ennél többet azonban ők sem tettek. Bayer, Bencsik és Szíjjártó szerint nyilván az lett volna a korrekt eljárás, ha a nyugati kormányok rádiói folyamatosan azt sugározzák magyar hallgatóiknak, hogy a kommunizmus ellen soha sincs értelme harcolni, mert az örökké fennmarad – ez az elvárás azonban meglehetősen életszerűtlen, nem beszélve arról, hogy erkölcsileg is eléggé problematikus.

Az, hogy a SZER (illetve más nyugati adók) soha nem ígértek fegyveres segítséget a felkelőknek, ténykérdés. Kérdés azonban az, hogy az üzenetei lehettek-e annyira kétértelműek, hogy a hallgatók egy része félreérthette ilyen értelemben az adásokat?

Szerkesztőség vizsgálat alatt

Az ügyben a forradalom után több egymástól független vizsgálat is indult. Az egyiket maga a SZER szerkesztősége vezette, egy másikat pedig Konrad Adenauer német kancellár megbízásából a német külügyminisztérium. Utóbbi az adások pontos kielemzése érdekében 1956 végén bekérte a 24 órában rögzített adásszalagokat. Azt, amit fontosnak ítéltek, németre is lefordítottak, majd a szalagokat visszaküldték a SZER-nek. A vizsgálat a rádiót felmentette a vádak alól.

Ugyanerre jutott a SZER belső vizsgálata is. A több százból összesen három adást találtak, amelyben katonai tanácsok hangzottak el, és egyet, amely nyugati segítségnyújtást sugallt. A SZER belső vizsgálata számos hibát tárt fel, amikor a müncheni szerkesztőség eltért a szervezet New York-i irányelveitől, azonban a felkelők hitegetése fegyveres beavatkozással nem tartozott ezek közé. Ugyanerre jutott a CIA belső vizsgálata is. Allen Dulles, a CIA igazgatója így foglalta össze a vizsgálat tanulságait: „Három magyarul beszélő alkalmazottunk hallgatta végig az 1956. október 23. és november 4. között elhangzott adások felvételeit. Véleményük szerint a Szabad Európa Rádió nem biztatta a magyarságot a forradalom kirobbantására, és nem ígértek nyugati katonai beavatkozást sem.”

Maga a SZER egyébként már 1951-ben egyértelmű utasítást kapott arra, hogy mit és hogyan közölhet hallgatóival. Ez így hangzott: „A műsorkészítőket figyelmeztetni kell arra, hogy természetes indulataiknak ellenállva ne keltsenek honfitársaikban hiú reményt azáltal, hogy nyugati katonai beavatkozást helyeznek kilátásba. Ilyenfajta remények felélesztése nemcsak, hogy nagyon rossz szolgálatot tenne hallgatóságuknak, de tökéletesen félreértelmezné a nyugati hatalmak jelenlegi politikáját. Ilyen megnyilatkozások nem hangozhatnak el a Szabad Európa Rádióban.”

Az igaz, hogy a SZER sok szakmai hibát elkövetett a forradalom napjai alatt és a november 4-i szovjet invázió után. Adásaiban például nem szögezte egyértelműen le azt, hogy a nyugati világ semmilyen támogatást sem fog tudni nyújtani a forradalmároknak – igaz, ennek ellenkezőjét sem állította. Az adások hangulatát elvileg Szakmáry Károly politikai kommentátor 1956. november 4-i nyilatkozata volt hivatott tükrözni. Ez pedig úgy szólt, hogy „Nem illenék, hogy tanácsokat adjunk ezekben a súlyos történelmi órákban. Csak azt mondhatjuk: Ti vívtátok ki a szabadságharc világraszóló győzelmét, Ti őrködtetek a nemzeti forradalom tisztaságán, Ti szerveztétek a nemzeti és munkástanácsokat, a nemzetőrséget, Ti tudjátok most legjobban, mit kell tenni és hová kell állni. Ti tudjátok, hol a helyetek!”

A SZER több száz órás műsorfolyamából egyetlen olyan megnyilatkozás ismert, amit egy esetleges nyugati katonai segítség lehetőségeként lehetett értelmezni. 1956. november 4-én az aznap megjelenő londoni Observer egy cikkének sajtószemléjében Thury Zoltán szerkesztő felolvasta azt a mondatot, amely szerint „elkerülhetetlenül nyomás nehezedik az Egyesült Államok kormányzatára, hogy katonai segítséget küldjön a szabadságharcosoknak”, majd ezt így kommentálta: „Londoni, párizsi, amerikai és egyéb nyugati beszámolók szerint a világ reakciója a magyar eseményekre minden elképzelhetőt felülmúl.” Ezért a kommentárért a későbbiekben Thuryt elbocsátották – figyelembe kell azonban venni, hogy ez az egyetlen olyan mondat, amit egyáltalán úgy lehetett értelmezni, mint egy esetleges nyugati katonai segítségnyújtást.

Egy dolog az, hogy mi hangzott el a rádióban, és egy másik az, hogy mindezt a magyar hallgatók hogyan értelmezték. A SZER-t természetesen ez utóbbi is igencsak érdekelte.

A hallgatók értelmezése

A forradalom leverése után a SZER összesen 315 magyar menekültet kérdezett ki arról, hogy milyen információkhoz jutott a nyugati rádióadásokból. A megkérdezettek túlnyomó többsége azt állította, hogy személy szerint soha nem hallott nyugati segítségre vonatkozó konkrét ígéretet a rádióban. Az a két személy, aki ilyesmire emlékezett, nem tudta megmondani, hogy melyik rádióban hangzott ez el, illetve arra hivatkozott, hogy az adást csak töredezetten hallotta.

Mindennek ellenére pszichológiailag mégis érthető, hogy miért gondolhatták a SZER hallgatói azt, hogy a rádió működése látensen segítségnyújtási ígéret is lehet. Mink András ezt egy 1996-os tanulmányában úgy fogalmazta meg, hogy „A Szabad Európa Rádió, ha hatékonyan akart megfelelni a saját elvárásainak, maga is azt a látszatot kellett, hogy keltse, miszerint a szó mögött valódi erő, támogatás és elszántság van. Így nem csoda, hogy az 1956-os forradalom után a hallgatóság jelentős része elfordult a rádiótól. A csalódottság oka nem az volt, mint azt feltételezni szokás, hogy a beígért segítség végül elmaradt. A megkérdezettek túlnyomó többsége azt állította, hogy személy szerint soha nem hallott erre vonatkozó konkrét ígéretet a rádióban. Más kérdés, hogy szinte mindenki azt mondta, másoktól hallotta, hogy elhangzottak ilyen ígéretek. Az ígéret ugyanis maga a rádió volt: »Ha komolyan és szenvedéllyel írtak rólunk, nem hihettük, hogy nem segítenek…« – mondta az egyik névtelen menekült. »A vélemény az volt, hogy ha egy nagyhatalom polgárai egy ilyen intézményt felállítanak és működtetnek, akkor azzal akarnak is valamit… ha a nyugati rádiók mögött nem áll semmiféle erkölcsi vagy más erő, akkor ténykedésük nem más, mint cinikus üzleti vállalkozás…« – így a másikuk, »A SZER többé nem beszélhet NEM-ről, meg arról, hogy csak napokig kell kitartani, mert már otthon tudják, hogy a SZER mögött nem áll senki és semmi« – összegezte a konklúziót egy harmadik megkérdezett. Azt még a rádió belső elemzése is önkritikusan elismerte, hogy tévesen mérték fel az adások hatását: »Úgy hittük, hogy erősíteni kell a szabadság iránti hitet. De ezen már nem volt mit erősíteni. Helyette megmondhattuk volna az igazat…«.”

Fontos azonban leszögezni, hogy sem a SZER szerkesztőségének, sem a SZER-t felügyelő szervezeteknek, illetve személyeknek nem volt olyan intenciójuk, hogy az adásokkal forradalmat robbantsanak ki, vagy bárkit is belehajszoljanak egy értelmetlen ellenállásba. Maguk is utólag jöttek rá arra, hogy adásaiknak milyen hatásuk volt a hallgatók között. Az ezzel kapcsolatos iratokat a kutatás már évtizedek óta feltárta. Magyarán: azok az állítások, amelyek szerint itt egy tudatos és cinikus „fake news” gyártás történt volna, még átvitt értelemben sem igazolhatók.

A forradalmárok lenézése

Van még egy szempont, amit a SZER állítólagos propagandája kapcsán érdemes végiggondolni. Orbán Balázs, Szijjártó Péter és Bayer Zsolt nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy a legendás pesti srácok egy nyugati uszító adó hamis hírei miatt vállalták az utcai harcot és a hősi halált.

Most tekintsünk el attól a kérdéstől, hogy ha így volna, akkor mégis mi ebben fideszesek számára az ünnepelni való. Önmagában az az állítás érdekes, amely egy propagandaüzenetnek ekkora jelentőséget és hatást tulajdonít. Ezek szerint a forradalmárok kitartásának lehetséges okai között kiemelt jelentősége volt a rádióhallgatásnak. Mindez egyrészt logikus, hiszen 2010 és 2024 között a kormány által működtetett média a legvadabb üzenetek elterjesztését is sikeresen hajtotta végre, ennyiből a kormány propagandistái saját működésüket vetítik itt ki egy másik szervezetre.

Másrészt viszont egészen elképesztő az a cinizmus, amelyben az élet-halál harcot vállaló forradalmárok nem egyebek könnyűszerrel megtéveszthető és manipuláló báboknál – hiszen a Fidesz-féle történelemmagyarázat szerint minderről a SZER uszító adásai tehetnek. Annál jobban, mint Bayer, Orbán és Szijjártó, a világon még senki nem nézte le saját nemzetének hőseit.

A történészek dolga

Bencsik András sokat sejtetően belengette, hogy „a történészek máig adósak 1956 teljes és igaz történetének feltárásával”. Történészként magam is azt tartom, hogy soha sincsen kimondva egy kutatás kérdésében a végső szó, mindig lehet helye új megközelítésnek – még akkor is, ha a múlt a maga teljességében soha nem lesz megismerhető. Így elfogadnám azt is, ha Békés Csaba, Malcolm Bryne, Mink András, Rainer M. János, A. Ross Johnson és társaik után majd mások is írnak arról, hogy milyen jelentősége volt a SZER adásainak az 1956-os forradalomban.

Némi kételkedés persze van bennem, mert létezik olyan, hogy a „tények vétója”, ami annyit jelent, hogy az értelmezési lehetőségek soha sem parttalanok. Ezt persze csak Reinhard Koselleck és én gondolom így, a NER intézményeit ez nem köti, hiszen ahogyan az őket talán leginkább esszenciálisan képviselő Magyarságkutató Intézet egykori igazgatója, Horváth-Lugossy Gábor ultraliberális módon megfogalmazta: „A történettudományban objektivitás nem létezik, elméletek állnak szemben elméletekkel, és az egyén szubjektív ítélőképessége alapján dönti el, hogy számára melyik az elfogadhatóbb.” [kiemelés tőlem U.K.].

Minden jel arra utal tehát, hogy itt is kellene egy NER-kompatibilis mesterelbeszélés a pesti srácokat indoktrináló nyugati média káros befolyásáról. Hiszen a „szubjektív ítélőképesség” előtt nem lesznek korlátok. Szeretném ezért ezúton is tisztelettel kérni Bencsik Andrást, hogy a minden jel szerint kínzó hiány feloldásának igényével forduljon a Magyarságkutató Intézethez, a Veritashoz és a Nemzeti Emlékezet Bizottságához. Érdekes tapasztalat lesz, amikor az adófizetők pénzéből fenntartott intézmények választanak majd a szakmaiság és a propaganda kiszolgálása között. Nem beszélve persze a legolcsóbb megoldásról, azaz a gyáva hallgatásról.