A lélek már kész talán

Sokan reménykedünk abban, hogy akár meg is történhet az, amire márciusban még senki sem gondolt. Elkezdődhet valami új, lesz talán egy olyan kormány, amelyik nem akarja folyton a képünkbe vágni azt, hogy övék az ország, a hatalom és a dicsőség. Mi meg csak élhetjük majd az ostoba kis életünket, miként az erdők vadjai, avagy az égnek madarai.

Milyen érzés lesz majd, ha újra a nők döntik el, ami a nők magánügye, és ha a szülők döntik majd el, hogy mi jó a gyereknek? De vajon képesek leszünk-e kezdeni valamit az esetleg újra a nyakunkba szakadó normalitással? Az autoriter hatalom ugyanis, lám, olyan mértékben hasítja ketté az emberi tudatot, hogy például akad egy meleg pap, aki kirúgatja az iskolából a bizalommal hozzá forduló meleg fiatalembert. Alighanem agykárosultak lettünk, szeretett honfitársaim. Az Orbán-korszak mentális hozadéka az, hogy felnőtt egy nemzedék, amelyik elsajátította a mantrát: (a) Meg kell maradnunk nemzetként a globalista ellenség szorításában. (b) Mi nem dőlünk be a genderelméleteknek, nem hagyjuk átoperáltatni a gyermekeinket, még ha ezt is várja el tőlünk Brüsszel. (c) Mi vagyunk a kereszténység utolsó bástyája Európában.

Jó kétmillió szuverén magyar visszhangozza ezeket a téziseket pirosló arccal és csillogó szemekkel. Beültették az agyukba ezeket a hittételeket, önismeret helyett pedig a nemzeti gőgöt és az ócska provincializmust. De hát azért nagy nép vagyunk, nem? Hiszen mi hoztuk a Kárpát-medencébe a civilizációt. Mi védtük meg Európát a töröktől. A hungaricumok száma pedig felülmúlja a gallicumokét, anglicumokét és islandicumokét, nem is beszélve a Nobel-díjasainkról, valamint a puliról és a magyar pálinkáról, amely köztudottan nemes ital.

Nemcsak a politikusok ideológiai szemetéről van itt szó, hanem a magyar tudományos elit nem kis részének a csacskaságairól is. Ők olyasféle hulladék anyaggal szennyezik a környezetet, mint ez a szeptember elején megjelent Facebook-bejegyzés: „Ilyen okosak vagyunk. És ha stimmel a cigányság indiai származása, akkor az onnan magukkal hozott 82-es IQ a mi 99-es összes IQ-átlagunk csökkentését létrehozva – egymilliós létszámukkal számolva – még ezzel a csökkentéssel sem rossz.” Majd a nemzetek átlagos IQ-értékeinek listáját közli a bejegyzés szerzője (Hongkong 107–108, Dél-Korea 106, Japán 105, …), aki 2011 és 2023 között alkotmánybíró volt. Egyébként az MTA doktora, egyetemi tanár, jogtudományi művek jeles szerzője. Pokol Béláról van szó, aki ebben a posztjában a magát büszkén „tudományos rasszistaként” aposztrofáló pszichológus, Richard Lynn (1930–2023) munkásságára alapoz.

Persze a rasszisták is emberek. Jó kis ötlet volt például, hogy a Magyarország–Bosznia-Hercegovina labdarúgó-mérkőzés előtt magyar rendőri felvezetéssel masírozhatott át a zsidó negyeden a bosnyák szurkolók népes csapata. Éltek a szólásszabadság egyetemes jogával, és ütemes dobszóval kísérve Palesztina! Palesztina! kiáltásokkal sürgették az önálló palesztin állam létrejöttét. Ez nem volt jelentős mérföldkő a palesztin államért folyó harcban, de nem is egy követséghez vonultak a fiúk. Néhány öreg zsidó persze megijedhetett, amikor a rendőrök felvezették a békésen üvöltöző szurkolókat a zsinagóga elé. Köszönjük a felvezetést és a null toleranciát. Apám fordulatával élve: most legalább elvált a szar a májtól.

A haza üdvéért folytatott demográfiai harc is folytatódik. Novák Katalin, a korábbi köztársasági elnök bejelentette, hogy társalapítója és vezérigazgatója lett az X-Y Worldwide szervezetnek, amelynek célja a globális születésszám trendje által okozott problémák megoldása: „A nem tervezett gyermektelenség kockázatainak jobb tudatosításával és a túlnépesedésről és termékenységről szóló félrevezető narratívák megkérdőjelezésével az X-Y Worldwide képessé teszi az egyéneket és párokat arra, hogy megalapozott döntéseket hozzanak a szülői létről az elkövetkező generációk számára”– mondta Novák Katalin.

A világ országaiban ugyanis megfordult a trend, ma már a Föld országainak zömében nem a túlnépesedés a probléma, hanem a születésszám csökkenése. Kivételt képez mint­egy harminc afrikai és néhány Afrikán kívüli nemzet. A világ legtöbb országában az évi halálozások száma felülmúlja a születések számát. Például Japánban 2023-ban már 832 ezer volt az évi születések és halálozások közötti különbség. Az ország lélekszáma 2008 óta hárommillió fővel csökkent, és századunk közepére a lakosság fele 65 éves vagy ennél idősebb lesz (ma ez még „csak” 31 százalék). Száz éve Japánban a 65 éves és annál idősebb népesség aránya az 5 százalékot sem érte el. Egyébként a magyar demográfiai prognózis szerint századunk közepére a magyarság nagyobbik fele is 50 év feletti lesz.

Stephen J. Shaw, az X-Y Worldwide társalapítója szerint Orbán Viktor Magyarországa érte el eddig a legnagyobb, de még mindig szerény sikereket ezen a téren. Valójában persze, mint eléggé közismert, Magyarország lakossága az elmúlt évtizedekben mintegy 800 ezer fővel csökkent, nem is beszélve arról, hogy ma is egyre nő a fiatalok Nyugat felé irányuló elvándorlásának mértéke. Ezeket a folyamatokat nem lehet megállítani sem retorikával, sem lelki terrorral, mely utóbbinak emlékezetes eszköze volt a 2022 őszén megjelent BM-rendelet, amely megkövetelte az orvostól, hogy minden abortuszra jelentkező nővel hallgattassa meg a magzat szívhangját („az életfunkciók működésére utaló tényezőt”).

Ha a kormány valóban meg akarná oldani a munkaerő zsugorodásának és az elöregedő társadalomnak (a nyugdíjas népességnek) az összeomlással fenyegető problémáját, akkor az ipari technológiák radikális megújítására, a fiatalok életminőségének a jóval hatékonyabb javítására lenne szükség. Ha pedig ez a két faktor nem működik, akkor elvileg a szelektív migráció lehetne még a megoldás valamilyen mértékben.

Magyarországon rövid távon talán még nem fenyeget a teljes összeomlás, így a politikai elit továbbra is csak rövid távon gondolkozik. A Fidesz családalapítást segítő (csenevész) rendeletei kétségtelenül alkalmasak arra, hogy megmutassák a szavazóknak: a nemzeti kormány mindent megtesz a nemzetért. Erre ráerősít a jóféle hazafias retorika. Legnemzetibb kormányunk az 1920-as, 1930-as évek szociográfusainak utódaiként akarja láttatni magát, ám Kodolányi János, Fülep Lajos és Illyés Gyula cikkeinek a kontextusa a Horthy-korszak földbirtokrendszere, az agrárium akkori helyzete volt. De hol vagyunk már az egyke problémájától?

Persze Magyarországnak is megvannak az égető problémái: Mi legyen a turullal? Kell-e kereszt a Szabadság-szobor aljára? Hatékony-e poroltóval oltani a MÁV szerelvényeit? Én mindenesetre izgatottan várom az új kor adventjét, amelyben a kormánynak talán lesz né­mi affinitása a Holdról is látható problémák iránt.

Reménykedjünk, mert (miként az írás mondja) a lélek már kész, bár a test még erőtlen.