Élet és Irodalom,
LXVI. évfolyam, 20. szám, 2022. május 20.
KOVÁCS ZOLTÁN
„Összeállt ellenünk a hazai baloldal és nemzetközi szövetségeseik, politikusok pénzemberek, és a média is. Mondjuk ki világosan: Brüsszel és Soros György is a mi bukásunkra játszott” – mondta Orbán Viktor miniszterelnöki beiktatásán, és bár ritka az olyan bővített mondat, amiben egyetlen elem sem igaz, neki sikerült a bravúr. Eddig mást sem lehetett hallani kormánypárti politikusoktól, mint hogy az ellenzék vegyes összetételű, a szélsőjobbtól a kommunistákig húzódik a vonal. Innét a fideszes agytröszt széltében terjesztett úgynevezett moslékkoalíció elnevezése. Orbán helyében a média összefogását mértékkel emlegetném, különösen annak ismeretében, hogy Magyarország kormányzásuk tizenkét éve alatt 67, azaz hatvanhét hellyel esett vissza abban a rangsorban, melyet a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű párizsi központú nemzetközi szervezet évről évre elkészít, és most publikált. A friss jelentés alapján, noha újságíró-gyilkosságok és bebörtönzések továbbra sincsenek Magyarországon, a sajtószabadság helyzete így is tovább romlott, pedig a helyzet eddig sem volt éppen kedvező. Az előző évi 89. helyről a 92.-re esett vissza (közli a Média1). A mostani 92. helyezés tehát annak fényében érdekes különösen, hogy 2009-ben Magyarország még a 25. helyen szerepelt. Orbán persze nem ilyen megközelítésben beszél erről, hanem általában a pénzemberek nemzetközi média-összefogásáról, ami nyilván fából ötkarika, de ha már támogatás: épp a magyar kormányközelben lévő cégek nyomultak a magyar kormánypárt számára szimpatikus politikai erő támogatására szomszédos országban – nevezetesen, az eddig gondolt pénzek többszörösét, négymillió helyett legalább 12 millió eurót (mai árfolyamon durván 4,4 milliárd forintot) raktak magyar kormányközeli cégek olyan szlovén médiacégekbe, amelyek az SDS nevű jobboldali párt propagandáját támogatják – írja a szlovén oknyomozó portál, a Necenzurirano alapján a Telex. A szlovén portál dokumentumokra hivatkozva közölte, 2017 és 2020 között legalább 12 millió euró érkezett Magyarországról a szlovén miniszterelnök, Janez Janša pártjához vagy a párthoz köthető cégekhez. Hogy pedig Brüsszelnek nem szimpatikus a magyar kormány köpönyegforgató (lásd még pávatánc), Putyin-barát sündörgése, az ténykérdés, csakhogy a kötelezettségszegési eljárást nem ezért, hanem a magyar demokrácia általános állapotromlása, konkrétan a bírói függetlenség, a médiaszabadság megsértése, valamint a civil szervezetek jogfosztása miatt indították.
Vagyis a kormányfő mondhatott volna akár olyan beiktatási beszédet, amely tényeken alapul, de nem tette, helyette ezt az alkalmat is arra használta, ami eddig bevált: sorosozott és brüsszelezett, ez pedig alighanem kijelölte a további évek kommunikációs irányát, kiegészítve majd az ukrán háború hasznosítható elemeivel, de ezt még, gondolom, finomítja.
Olvasva a beszédet, azt kérdi váratlanul egy közeli ismerősöm, hogy tudna-e létezni a mostani rendszer Orbán Viktor nélkül. Képes volna-e ilyen beszédet mondani bárki a mostani kormánypártból? Ilyen felvetésre azért nem válaszol az ember azonnal, mert nincs igazi tétje. Orbán van, április 3. óta még erősebben, ez pedig realitás, még akkor is, ha keserű realitás azok számára, akiknek a kormányfő úgyszólván összes politikai megnyilvánulása ízlésük ellen való, és akiknek erről az emberről főként az jut eszükbe, istenem, már megint hova keveredtünk. Mint például nekem is.
Mégis a kérdésnek van értelme, és ha azonnal nincs is válasz az első mondatban föltett kérdésre, nem teljesen fölösleges. Orbán ugyanis semmi különöset nem mond. Soros, Brüsszel, Soros, Brüsszel. Mégis, ha már választ kell adni: Orbán nélkül biztosan nem működne ez a rendszer. Részben, mert tizenkét éve építi a saját személyiségére, és ez annyira speciálisan Orbánra szabott már, hogy nélküle nem működne. A többi potenciális kormányfőjelöltben nincs meg a romlottságnak az a mélysége, amivel ez a struktúra és mechanizmus kezelhető lenne. Orbán kétségtelenül tehetséges ember, de mindenekelőtt romlott. A legkisebb lelki teher nélkül tudja megtéveszteni az ország jelentős részét, de akkorát bizonyosan, amelyik elégséges mondjuk egy választási győzelemhez. Egész régiókat képes az emberhez méltó megélhetési szint alatt tartani, az ott élők pedig annyira szegények, hogy számukra az ötvenezerről hetvenezerre nőtt közmunkadíj a megváltás maga. Ezek az emberek azt sem tudják, mit kellene kapniuk a munkájukért. Közmunka helyett tizenkét év alatt már ipart kellett volna telepíteni, ami stabil megélhetést nyújtana, csakhogy a stabil megélhetés öntudattal jár: ez pedig veszélyes.
Az ilyen élethelyzetek régiókiterjedésű fenntartásához föltétlen minősített erejű politikusi romlottág kell. Hasonló figura a Fideszben pillanatnyilag nem látszik.